;>
Archívum

2013.

Radák Zsolt a Testnevelési és Sportszakmai Kollégium új elnöke

Radák Zsolt a Testnevelési és Sportszakmai Kollégium új elnöke

A Testnevelési és Sportszakmai Kollégium dr. Radák Zsolt professzor urat, a TF dékánját választotta elnökévé a testület 2013. január 24.-én megtartott rendkívüli ülésén. A sporttudományi képzési terület, illetve testkultúrális felsőfokú képzőhelyeket tömörítő szervezet vezetőjeként 2 évre kapott megbízást.

Megválasztásához gratulálunk, munkájához sok sikert kívánunk!

Gódor Kacsándi Anna PhD házi vitája

Gódor Kacsándi Anna PhD házi vitája

Gódor Kacsándi Anna PhD hallgató házi vitája 2013. január 25-én (pénteken) 10.00 órakor lesz a Főépület I. emeleti Kistanács teremben. A téma címe: A többszörösen telítetlen zsírsavak hatása az anyagcsere és a központi idegrendszer fejlődésére és öregedésére. Konzulens: Dr. Nyakas Csaba.

Mindenkit szeretettel várunk.

Sikeres volt a Nyílt Nap

Sikeres volt a Nyílt Nap

Várakozáson felüli volt a felvételizni szándékozók létszáma és a hangulat is a TF 2013. évi nyílt napján, ahol többek között Talmácsi Gábor sportszervező és Kótai Mihály fogorvostan-hallgatóktól kaphattak útravalót az érdeklődők. Dr. Hamar Pál és Dr. Kokovay Ágnes előadásaikban a kor kihívásainak megfelelő, de a jól bevált hagyományokra épülő képzések sajátosságairól adott tájékoztatást.

Az ország távoli városaiból is érkeztek családok és tették fel az őket érdeklő kérdéseket, valamint próbálhatták ki a helyszínen például a lézeres lövészetet is.

A rendezvényt egykori hallgatóink és szakmai partnereink is meglátogatták.

A nyílt napról részletesebb betekintést kap képgalériánkban.

[nggallery id=165]

Budapesten tartották a GGGS projektzáró konferenciáját

Budapesten tartották a GGGS projektzáró konferenciáját

Január 11. és 13. között a Gellért Hotel adott otthont a Good Governance in Grassroots Sport című projekt utolsó ülésének. Az európai uniós program 2012 januárjában kezdődött és 21 szervezet vett benne részt. Hazánkat a TF, a TF-et Dr. Farkas Judit, a Dékáni Hivatal munkatársa, valamint Dr. Gál Andrea, a Társadalomtudományi Tanszék docense képviselte.

13 európai ország 17 nemzeti szervezete mellett 4 nemzetközi intézmény is részt vett a konzorciumban, köztük a project vezetője, a Nemzetközi Sport és Kultúra Szervezet (ISCA).

Sűrű évet tudhat maga mögött a program: alig egy év telt el a projektindító ülés óta, melyet Ljubljanában rendeztek tavaly január végén. Az utolsó, budapesti üléssel együtt összesen három tréninget szerveztek a konzorciumi tagoknak, hármat pedig politikai vezetőknek a jó kormányzáshoz kellő ismeretek elsajátítására. Mindezek mellett két workshop is megrendezésre került az elmúlt egy évben.

A budapesti tréningre a szervezők a magyar sportirányítás képviselőit is meghívták, így Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár úr és Dr. Radák Zsolt, a TF dékánja is köszöntötte az egybegyűlteket az első napon. A Sportért Felelős Államtitkárságról, a Magyar Olimpiai Bizottságtól, a Magyar Szabadidősport Szövetségtől, valamint a TF-ről többen is aktívan részt vettek a háromnapos eseményen. A TF-ről Gulyás Erika tanársegéd, Bardocz-Bencsik Mariann pályázati koordinátor, illetve Kun Kitti volt részese a tréningnek.

Monspart Sarolta MOB-alelnök, valamint Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke nagysikerű előadást tartott a résztvevőknek a jó kormányzás hazai helyzetéről.

A tréning zárásaként minden konzorciumi tag elismerő oklevélben részesült, míg Dr. Farkas Judit és Vass Henriett MOB-munkatárs a tréning szervezésében nyújtott segítségéért kapott egy kis ajándékot a szervezőktől.

Bővebb információt a projektről annak hivatalos weboldalán találnak.

Budapesten tartották a GGGS projektzáró konferenciáját

A tréning résztvevői a Gellért Hotel lépcsőjén

Budapesten tartották a GGGS projektzáró konferenciáját

Dr. Farkas Judit (TF) és Vass Henriett (MOB) külön elismerésben részesült a tréning szervezésében nyújtott segítségéért.

Bardocz-Bencsik Mariann

Vécseyné Kovách Magdolna PhD házi vitája

Vécseyné Kovách Magdolna PhD házi vitája

Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket Vécseyné Kovách Magdolna PhD értekezésének házi vitájára. A téma címe: "Effects of asix-months intervention program on physical and psychological functioning in older adults". Témavezető: Dr. Bognár József.

Időpont: 2013. január 11. (péntek) 9.30. Hely: I. emelet, Tanácsterem.

Kopkáné Pachy Judit PhD házi vitája

Kopkáné Pachy Judit PhD házi vitája

Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket Kopkáné Pachy Judit PhD értekezésének házi vitájára. A téma címe: "A rendszeres fizikai aktivitás hatása az idős kori függetlenség megőrzésére 60 év fölötti nők esetében: randomizált kontrollált kísérlet". Témavezető: Dr. Bognár József.

Időpont: 2013. január 11. (péntek) 9.30. Hely: I. emelet, Tanácsterem.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!