;>
Archívum

2013.

TF-es delegáció látogatott a Kastamonu Egyetemre

TF-es delegáció látogatott a Kastamonu Egyetemre

Április 9-én és 10-én Dr. Kozsla Tibor nemzetközi igazgató vezetésével TF-es delegáció vendégeskedett a törökországi Kastamonu Egyetemen.

Kastamonu városa 180 kilométerre fekszik Ankarától északkeleti irányban. Egyetemét 2006-ban alapították, három karán és három egyéb szervezeti egységben jelenleg 10.000 hallgató tanul. A Kastamonu Egyetem delegációja januárban látogatta meg Karunkat, hogy a két intézmény közötti lehetséges Erasmus kapcsolatokról tárgyalásokat kezdjenek. Ezután nem sokkal kötötte meg a két egyetem a dolgozók és tanárok mobilitására vonatkozó Erasmus partnerséget.

TF-es delegáció látogatott a Kastamonu Egyetemre

A mostani látogatás további együttműködési lehetőségeket volt hivatott feltárni. Prof. Dr. Seyit Aydin rektor és Prof. Dr. Sezgin Ayan rektorhelyettes urak mellett török részről a Testnevelési és Sport Iskola igazgatója, Dr. Bilgehan Baydil, valamint két kollégája vett részt a találkozón. A TF-et Kozsla igazgató úr mellett a kar Erasmus koordinátora, Kercsmarics Eszter képviselte.

A campuson történt látogatás után a rektor úr irodájában tartottak megbeszélést a résztvevők, amelyben Kozsla úr rövid bemutatót tartott egyetemünkről és futó nemzetközi projektjeinkről. A találkozót kölcsönös ajándékozás zárta.

[nggallery id=169]

Birkózás, MEFOB 2013

Birkózás, MEFOB 2013

Eredmények

Nők

  • 48 kg: 1. Derda Kitty, 2. Sipos Rita, 3. Kis Gyöngyi
  • 51 kg: 1. Kovács Anett
  • 59 kg: 1. Barka Emese, 2. Kovács Alexandra, 3. Fekete Réka, Baglyos Bianka
  • 63 kg: 2. Csomai Renáta, 3. Országh Alma, Fenyő Dorottya, 5. Busa Alexandra
Férfiak

Szabadfogás

  • 55 kg: 2. Plachy Péter
  • 66 kg: 1. Farkas Gábor, 3.Kovács Bálint, 5. Molnár Tamás
  • 74 kg: 1. Tőzsér Sándor, 2. Gulyás Zsombor, 3. Makár Gábor, 5. Knapp Balázs
  • 84 kg: 2. Bányi Olivér, 3. Rögleg Gábor, 5. Iván Károly
  • 120 kg: 1. Csercsics Richárd
Kötöttfogás
  • 55 kg: 2. Plachy Péter
  • 66 kg: 5. Kovács Bálint
  • 84 kg: 3. Kéri Zoltán
Gratulálunk versenyzőinknek!

Egyetemi-főiskolás Országos Aerobik Bajnokság

Egyetemi-főiskolás Országos Aerobik Bajnokság

Aerobik MEFOB 2013 - plakát1. Általános tudnivalók

A verseny célja: a 2012/2013-es tanév bajnoki címeinek eldöntése. Az  aerobik különböző verseny- és szabadidősport formáinak népszerűsítése, színvonalas versenyzési lehetőség biztosítása.

A versenyen alkalmazott szabályzatok

  • Magyar Torna Szövetség (MATSZ) Alapszabálya és Szabályzatai
  • MEFOB-MEFS-FTL Aerobik Szabályai
  • MAESZ Technikai Szabályzata
  • FIG  Aerobic Dance és  Aerobic Step szabályok
  • FIG Code of Points 2013-2016 és kapcsolódó Hírlevelek
  • MAESZ Általános Versenyszabályok 2013, és kapcsolódó Hírlevelek
A fenti szabályzatok érvényes kiegészítései és a MAESZ által kiadott érvényes magyar szabályfordítások!

A verseny rendezője: a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megbízásából, a Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakág (MAESZ) szakmai felügyeletével a Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete (TFSE Aerobik Szakosztály).

2. A verseny résztvevői

Az államilag elismert diplomát adó, felsőoktatási intézmények képviseletében azok a hallgatók vehetnek részt, akik legalább négy féléves, oklevelet adó képzésben, illetve iskolarendszerű képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, továbbá, akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett végbizonyítványuk kelte a bajnokság időpontjában nem haladja meg az egy évet. Azok a sportolók vehetnek részt, akik felsőoktatási intézményben, a verseny időpontjában:

  • az adott félévre a nevező intézménybe beiratkozott (nappali, levelezős, esti távoktatásban, illetve doktorandusképzésben résztvevő) hallgatók, állampolgárságra és életkorra való tekintet nélkül;
  • aerobik sportágban meghatározott érvényes sportorvosi igazolással rendelkeznek.
A versenyen "A" kategóriában a felsőoktatási intézmények azon hallgatói vehetnek részt:
  • akik a MAESZ nyilvántartásában is szereplő, tagegyesületei által is igazolt versenyzők, vagy
  • a MAESZ nyilvántartásában nem szereplő hallgatók.
A versenyen "B" kategóriában a felsőoktatási intézmények csak azon hallgatói vehetnek részt:
  • akik a MAESZ nyilvántartásában is szereplő, tagegyesületei által is igazolt versenyzők, de a MAESZ versenyrendszerében még nem indultak Sportaerobik (SA) versenyszámban, vagy
  • a MAESZ nyilvántartásában nem szereplő hallgatók.
"A" kategória
  • Sportaerobik (SA) (felnőtt)
    • Női egyéni
    • Férfi egyéni
    • Páros
    • Trió
    • Csoport
  • Aerobik dance (AD) (felnőtt)
    • Csoport
  • Aerobik step (AS)    (felnőtt)
    • Csoport
"B" kategória
  • Basic aerobik (BA) (felnőtt)
    • Női egyéni
    • Férfi egyéni
  • FTL aerobik dance (felnőtt)
    • Női egyéni
    • Férfi egyéni
  • FTL step dance (felnőtt)
    • Női egyéni
    • Férfi egyéni
"A" kategória

  • Női egyéni: 1 fő női versenyző
  • Férfi egyéni: 1 fő férfi versenyző
  • Páros: 2 fő versenyző (1 fő női és 1 fő férfi versenyző)
  • Trió: 3 fő versenyző (vegyes, vagy azonos neműek)
  • Csoport:
    • Sportaerobik: 4-5 fő versenyző (vegyes, vagy azonos neműek)
    • Aerobik Dance: 4-8 fő versenyző (vegyes, vagy azonos neműek)
    • Aerobik Step: 4-8 fő versenyző (vegyes, vagy azonos neműek)
"B" kategória

  • Női egyéni: 1 fő női versenyző
  • Férfi egyéni: 1 fő férfi versenyző

Figyelem! Egy versenyző maximum 3 egységben indulhat, de nem indulhat kétszer azonos egységben, pl. nem lehet indulni két trióban!

5. A kategóriák átjárhatósága

  • „A” kategória Sportaerobik versenyző nem indulhat „B” kategóriában.
  • „A” kategória Aerobik Dance versenyző indulhat „B” kategóriában is, amennyiben Sportaerobikban nem indul.
  • „A” kategória Aerobik Step versenyző indulhat „B” kategóriában is, amennyiben Sportaerobikban nem indul.
  • „B” kategóriás versenyző indulhat „A” kategória Aerobik Dance és/vagy Aerobik Step versenyszámban is, de Sportaerobikban nem.
6. A versenyek helyszíne: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (1123 Budapest, Alkotás u. 44.), Atlétika csarnok és „D” terem

7. A verseny időpontja

  • Aerobik MEFOB "A" kategória: 2013. április 28.
  • Aerobik MEFOB "B" kategória: 2013. április 28.
A MAESZ az időpontok változtatásának jogát fenntartja. A pontos időbeosztás a részletes versenykiírás tartalmazza majd.

8. Nevezés a versenyre

Nevezni az összesített nevezési lap kitöltésével (aláírva, pecsételve) és elküldésével lehet, amely a www.aerobiksport.hu honlapon megtalálható. Postacím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nevezési határidők:

„A” és „B" kategória: 2013. április 12. péntek 12.00 óra

Az FTL Aerobik Dance  és FTL Step Dance kategóriákban a helyszínen is van lehetőség jelentkezni!

9. Regisztrációs díj

Előre, átutalással fizetve: 500 Ft/fő/kategória (az átutalás határideje: 2013. április 19. péntek), vagy a helyszínen a regisztrációnál fizetve: 1000 Ft/fő/kategória. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség számlaszáma: K&H Bank Zrt. 10402166-21624810-00000000

10. Díjazás

  • Kategóriánként, versenyszámonként, az I-III. helyezett egységek érem díjazásban részesülnek.
  • Kategóriánként, versenyszámonként, az I-VI. helyezett egységek oklevéldíjazásban részesülnek.
11. Versenybírói testület

A MAESZ Bíró Bizottsága által delegált bírói testület.

12. Sorsolás

A nevezést követő héten a MAESZ központi irodájában. A MAESZ a sorsolást követően e-mail-ben küldi ki a szólítást és a verseny kiírását.

13. Óvás

A versenyen megállapított pontszámokat nem lehet megóvni. Rendkívüli események miatt, a szabálykönyv rendelkezéseinek figyelembe vételével, az adott kategória versenyének végét követő 10 percen belül, a Fellebbviteli Bizottsághoz lehet írásban óvást benyújtani.

14. Fellebbviteli Bizottság

3 fő, tagjai:

  • a Versenyigazgató - MAESZ hivatalos képviselője,
  • a Szervező Bizottság Elnöke,
  • a Verseny Főbírója
15. Regisztráció

Az aktuális versenykiírás tartalmazza a regisztrációs időpontokat! Ellenőrizzük: nevezési díj befizetését, sportorvosi vagy iskolaorvosi igazolást, diákigazolványt. Le kell adni a versenygyakorlat audio CD-jét, és a gyakorlat dokumentációs lapját.

17. További információk

Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakág (MAESZ)

  • 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
  • Tel.: 06-1- 460-6941 Fax: 06-1-460-6907
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Web: http://www.aerobiksport.hu
A MAESZ a változtatás jogát fenntartja!

Program

Atlétika Csarnok - Basic aerobik, Sportaerobik, Aerobik step, Aerobik dance kategória

  • 8:00-9:30 Regisztráció – a helyszínen 1000 Ft/fő/egység, előzetesen 500 Ft/fő/egység a MEFS számlaszámára befizetve
  • 9:45 Megnyitó – Katus Tamás
  • 10:00 Verseny aerobik gyakorlatok
"D" épület - FTL verseny és nyílt órák

Az FTL (Follow The Leader) típusú közönségórákon való részvétel nem igényel sportági előképzettséget, egyedül a zene és a mozgás szeretetét. Jelentkezhet bárki, nemtől, kortól, sportmúlttól függetlenül!

Versenyzőknek 1000 Ft/fő/egység a regisztrációs díj a helyszínen, előzetesen 500 Ft/fő/egység, amit a MEFS számlaszámára lehet befizetni. Ők a regisztrációnál rajszámot fognak kapni.

Aki csupán mozogni szeretne, versenyezni nem, bármelyik órára beállhat, akár versenyszám, akár nem. Nekik 300 Ft a részvételi díj, amit csak a helyszínen, a regisztrációs asztalnál lehet befizetni.

  • 9:45 Megnyitó az Atlétika Csarnokban
  • 10:00-10:45 FTL regisztráció
  • 11:00-11:30 Best Body Katus Attilával
  • 11:30-12:30 1. FTL versenyszám (dance) – Tóth-Hosnyánszki Anita
  • 12:30-13:00 Ebédszünet
  • 13:00-13:50 COMPLEX Body-Balls Cseresnyés Beátával
  • 14:00-15:00 2. FTL versenyszám (step dance) – Sulija Viven
  • 15:10-16:00 Zumba Mezei Esztivel
  • 16:00-16:30 Streching Mezei Esztivel
  • Eredményhirdetés

Meghívó a MoveWeek előkészítő workshop-jára

Meghívó a MoveWeek előkészítő workshop-jára

Az International Sport and Culture Association (ISCA) első ízben 2012-ben szervezte meg a MoveWeek-et, egész Európára kiterjedő programsorozatát, amely a szabadidősportot hivatott népszerűsíteni. Tavaly Magyarországról egyedül a TF vett részt a programban október 1-jén megtartott különleges sportnapjával.

Idén az ISCA több magyarországi partner bevonására törekszik, és előkészítő workshop-ot szervez azzal a céllal, hogy összegyűjtse azokat az ötleteket, amelyeket ki lehetne dolgozni őszig, és meg lehetne valósítani 2013. október 7. és 13. között.

A workshopot Laska Nenova, a NowWeMove kampány és a MoveWeek projekt regionális koordinátora fogja tartani angol nyelven,  követő tolmácsolás igény esetén biztosított lesz. Program

A rendezvény időpontja: 2013. április 23. 10:00 és 17:30 óra között. A rendezvény helyszíne: TF Főépület, Kistanács terem. Angol nyelvű meghívó.

Kérem, legyenek kedvesek részvételi szándékukat e-mailben jelezni Bardocz-Bencsik Mariannak (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) április 19-én éjfélig!

A Fair Play Bizottság elnökének látogatása a TF-en

A Fair Play Bizottság elnökének látogatása a TF-en

A Magyar Fair Play Bizottság 2013. április 8-i díjátadó ünnepségét követően, Dr. Kamuti Jenő, a magyar és a nemzetközi szervezet elnöke, a Társadalomtudományi Tanszék meghívására látogatást tett a TF-en. A megbeszélésen a Tanszék és a Magyar Fair Play Bizottság együttműködésének lehetőségeit és kereteit beszélték meg a résztvevők.

A konzultáció eredményeképpen a Tanszék vállalta, hogy hozzájárul a fair play mozgalom szellemi és tudományos hátterének megalapozásához, és a Bizottság támogatásával közös interdiszciplináris kutatási és oktatási programok indításához.

Marosi Krisztina PhD védése

Marosi Krisztina PhD védése

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy Marosi Krisztina PhD védése 2013. április 17-én, szerdán 14.00 órakor lesz a Főépület I. emeleti Hepp Ferenc teremben. A téme címe: A rendszeres testmozgás hatása az agy öregedésére állatkísérletes modellben. Témavezető: Dr. Nyakas Csaba.

Mindenkit szeretettel látunk.

Lőkös Dániel PhD házi vitája

Lőkös Dániel PhD házi vitája

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy Lőkös Dániel PhD házi vitája 2013. április 16-án kedden 11.00 órakor lesz az Új épület I. emeleti 136-os teremben. Témájának címe: A csoportos gyógyúszás hatása a tartáshibás fiatalok szorongására, testi énképére és mozgásos ügyességére. Témavezető: Dr. Sipos Kornél.

Mindenkit szeretettel várunk.

Beszámoló a TF Sporttudományi Klub rendezvényéről

Beszámoló a TF Sporttudományi Klub rendezvényéről

2013. március 27-én a TF Tanácstermében nagy érdeklődés mellett zajlott le a TF Sporttudományi Klub "Rehabilitáció és sport" című rendezvénye.

TF Sporttudományi Klub (Rehabilitáció és sport) (2013. március 27.)

A konferencián négy témakörben, szakterületükön elismert gyakorlati és elméleti szakemberek adtak átfogó ismertetést az élsport, a para-sport, az orvosi rehabilitáció illetve a mentális rehabilitáció területeiről. Régen várt elvárás - miszerint a elméleti/tudományos háttérnek és a gyakorlati oldalnak egymásra támaszkodva, egymás tudását és tapasztalatait felhasználva kell együtt működnie a jobb teljesítmény érdekében - végre megvalósulni látszik.

Sok új és hasznos ismeretanyaggal, globális szemlélettel gazdagodhattak a rendezvény résztvevői.

[nggallery id=168]

Harmadik szaúdi sportdelegáció a TF-en

Harmadik szaúdi sportdelegáció a TF-en

2013. március 28-án a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának meghívására tett 3 napos látogatás keretében a TF-en tárgyalt a szaúd-arábiai Egyetemi Sportszövetség vezetése. A delegáció tagjai Prof. Dr. Waleed Aldali elnök, Dr. Abdullah Albagmai főtitkár, Dr. Salah Alsaka tanácsadó és Badr Alsuleiman titkár voltak. A MEFS képviseletében Prof. Dr. Kiss Ádám elnök és Kovács György sportszakmai munkatárs volt jelent.

Harmadik szaúdi sportdelegáció a TF-en

A Semmelweis Egyetem nevében Dr. Pop Marcel nemzetközi igazgató köszöntötte a vendégeket, majd Prof. Dr. Berkes István egyetemi tanár és Dr. Farkas Judit ügyvivő szakértő tartott áttekintő előadást a TF és a magyar sport és testnevelés történetéről és jelenéről. Dr. Salah Alska ismertetőjét a két éve alakult szaúdi Egyetemi Sportszövetségről követően hosszas tárgyalás keretében egyeztették a felek a jövőben induló együttműködések alapjait. A MEFS részéről ismertetőt tartó Prof. Dr. Kiss Ádám és a magyar egybegyűltek örömmel adtak további részletes információt a magyar egyetemi és sportélet jelenéről és jövőjéről. A napokban nyilvánosságra hozott Hajós Alfréd terv angol nyelvű kivonatát is megkapták a szaudi partnerek.

A 2012-es júniusi és decemberi szaudi minisztériumi és Olimpiai Bizottsági delegációk TF-en tett látogatásaihoz hasonlóan a következő témák iránt volt jelentősebb érdeklődés:

  1. szaúdi hallgatók fogadása a TF által szervezett nemzetközi edzőképző programban
  2. más területeken szervezett edzőképzési programok közös fejlesztése
  3. szaúdi hallgatók fogadása a sporttudományi PhD képzésben
  4. sportorvosi és sportpszichológia gyakorlati, képzési és kutatási kérdések.
A háromoldalú találkozó résztvevői kifejezték azon reményüket, hogy a közeljövőben szorosabb együttműködést tudnak kialakítani az egyetemi sport és a sportképzési területeken.

[nggallery id=167]

Ritmikus Gimnasztika Főiskolás és Egyetemi Verseny 2013

Ritmikus Gimnasztika Főiskolás és Egyetemi Verseny 2013

A verseny célja

  • a sportág népszerűsítése
  • versenyalkalom biztosítása a felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára
  • a Főiskolás/Egyetemi Bajnoki címek odaítélése
  • e célra kialakított, a nemzetközi szabályokat leegyszerűsítő versenyrendszer meghonosítása
A verseny résztvevői

Az adott tanévben bármely magyar egyetem, vagy főiskola nappali, vagy levelezős hallgatói (nők, férfiak ).

A Bajnokság ideje

2013. április 25. 15.00

A Bajnokság helye

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (XII. Budapest, Alkotás u. 44.), Bácsalmási Péter Atlétika Csarnok

Kategóriák

  • férfi egyéni
  • férfi csoportos (3-10 fő)
  • vegyes páros
  • vegyes csoportos (3-10 fő)
  • női egyéni
  • női kis csoportos (2-4 fő)
  • női nagy csoportos (5-10 fő)
  • formáció (10-18 fő)
Gyakorlatanyag

Női, férfi egyéni:

  • egy verseny kéziszer gyakorlat ( kötél, karika, labda, buzogány, szalag )
  • egy szabadon választott szabad gyakorlat, vagy egy bemutató kéziszer gyakorlat
Női, férfi, kis és nagy csoportos, vegyes páros:
  • egy verseny kéziszer gyakorlat azonos vagy különböző kéziszerekkel (bármely variáció lehetséges)
  • egy szabadon választott szabad gyakorlat, vagy egy szabadon választott bemutató kéziszer gyakorlat
Gyakorlatok időtartama
  • Egyéni gyakorlatok: 75- 90 mp
  • Páros gyakorlatok: 80-100 mp
  • Csoportos gyakorlatok: 90-180 mp
Zenei követelmény

A sportág stílusának megfelelő bármely zenei felvétel megengedett, énekhang is engedélyezett. Az élő zenei kíséret is lehetséges.

Öltözék

A gyakorlat stílusához és mondanivalójához illeszkedő ruházat (tornaruha, strech ruházat, rövid vagy hosszú nadrág, szoknya, top, póló stb.). Ékszerek használata nem engedélyezett. Cipő használata nem engedélyezett, csak tornapapucs, forgó papucs ill. mezítláb.

A lebonyolítás rendje

  • Egy versenyző több kiírt kategóriában és gyakorlat anyaggal is versenyezhet.
  • Minden kategóriában az 1-3. helyezett érem díjazásban részesül.
  • Különdíjat kap a legtöbb versenyzőt indító intézmény.
  • A közönség szavazatai alapján kihirdetésre kerül a Közönségdíj.
Értékelés

A gyakorlatokat min. 4 főből álló RG bírói csoport értékeli és min. 4 főből álló, különböző Főiskolák és Egyetemek tanszékeinek képviselői, oktatói.

Követelmények és az értékelés szakmai szempontjai

  • Esztétikai követelményeknek való megfelelés a test és kéziszer technikában
  • A ritmikus gimnasztika általános verseny szabályainak betartása
  • Minél változatosabb, kreatívabb gyakorlat összeállítás
  • A kis és nagy csoportos gyakorlatoknak tartalmazniuk kell min. 6 alakzatot és kéziszer - vagy bemutató kéziszer – esetén min. 3 szercserét
  • Minden gyakorlatnak tartalmaznia kell min 2 ugrást, 2 forgást vagy fordulatot, 2 egyensúly elemet.
  • A csoportos gyakorlatban követelmény a résztvevők együtt mozgása, valamint egyénileg, vagy kis csoportban végrehajtott gyakorlat elemek vagy részek megjelenítése.
  • A zene és a mozgás összhangja
  • A gyakorlat kivitelezése
  • Kreativitás a kéziszerek, a zene, az elemek megválasztásában és a koreográfia összeállításában.
  • A ritmikus gimnasztika szabályokkal ellentétben a gyakorlatok tartalmazhatnak olyan akrobatikus elemeket is, amelynek van repülő fázisa. Egy gyakorlatban maximum 3db végrehajtása lehetséges.
  • A páros illetve csoportos gyakorlatok maximum 3 emelést tartalmazhatnak.
  • A kéziszerrel végrehajtott gyakorlatokban túlnyomó többségben jelenjenek meg az alapvető és az egyéb szertechnikai elemcsoportok.
Nevezés

A kitöltött jelentkezési lapot az alábbi címre kérjük postázni:

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Torna, RG, Tánc, Aerobik Tanszék : RG szakcsoport 1123. Budapest, Alkotás u. 44.

Nevezési díj

500 Ft/fő, melyet a mellékelt csekken kérünk befizetni.

Nevezési határidő

2013. április 10.

Sikeres felkészülést és élményekben gazdag versenyzést kívánunk!

Adorjánné Olajos Andrea

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!