Csütörtökön a MOB márványtáblaavató-ünnepségével egybekötött ceremónia keretében örökítette meg kézlenyomatát tizenhárom magyar olimpiai és paralimpiai bajnok sportoló, köztük három mostani és egy volt TF-es.
Sokaknak szerencsétlen szám a 13, ám nekünk, TF-eseknek bizonyára nem az. Pontosan ennyi magyar olimpiai és paralimpiai bajnok örökítette meg ugyanis kézlenyomatát csütörtökön a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) régi, központi épületének Hepp Ferenc termében. A kézlenyomatok – a többihez hasonlóan – hamarosan a George F. Hemingway által 1992-ben alapított Magyar Sportcsillagok Falára kerülnek, amely immáron több mint 100 lenyomatot őriz.
Büszkén jelentjük ki, hogy a 13 kézlenyomatot adó sportoló közül hárman, Koch Máté, Ekler Luca és Kiss Péter Pál jelenleg hallgatónk, míg Lőrincz Tamás nálunk végzett korábban.
Minden bizonnyal ennek tulajdonítható a rendezvényt kísérő, meglepően nagy médiaérdeklődés, no, meg annak, hogy a kézlenyomatvételt egy másik fontos pillanat előzte meg: a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából leplezték le a K2 épületben a 2020-as tokiói, a 2022-es pekingi és a 2024-es párizsi játékok magyar olimpiai és paralimpiai bajnok sportolóinak nevét megörökítő márványtáblákat.
Történt mindez jeles díszvendégek jelenlétében, akiknek a nevét hosszasan sorolhatnánk, ám mindenképpen meg kell említenünk Schmidt Gábort, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának helyettes államtitkárát, Gyulay Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét, Fábián László MOB-főtitkárt, Szabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökét, dr. Kamuti Jenőt, a nemzet sportolóját, a MOB elnökségi tagját, Dallos Gyulát, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem díszpolgárát vagy éppen dr. Wladár Sándort, az úszószövetség elnökét. A TF vezetőségét, illetve az alapítványt prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke és dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes képviselte.
A ceremóniát Schmidt Gábor nyitotta meg, aki felemelőnek nevezte a pillanatot, amelynek során a márványtáblák előtt elsétálva mindenki számára megelevenednek a magyar sport legbecsesebb és egyben legsikeresebb pillanatai. Mint kiemelte, az idei párizsi olimpián és paralimpián tovább íródott a honi sport sikertörténete, amelynek aktív részesei közül sokan éppen a Hepp teremben foglaltak helyet. Emlékeztette a jelen lévő bajnokokat, hogy mindannyian példaképként szolgálnak az utánuk jövő nemzedék tagjai számára, és abban is fontos szerepet játszanak, hogy még több magyar embert ösztökélnek rendszeres testmozgásra.
Mocsai Lajos először a 2015-ös tűzvészt idézte fel, amelyben számos értékes kézlenyomat veszett oda, majd elmondta, a jelenlévő olimpiai bajnokok kézlenyomatuk révén jeles társaságba kerülnek. A továbbiakban születésnapja alkalmából köszöntötte a TF kampuszára nemrég költözött MOB-ot, majd örömét fejezte ki, hogy a két szervezet közötti szimbiózis nemcsak hosszú múltra tekint vissza, hanem gyümölcsöző is.
Gyulay Zsolt hangsúlyozta, a MOB mindig is a hagyománytisztelő intézményként működött, és nem volt ez másképpen az ő elnöksége alatt sem. Méltatta a TF-et, hogy befogadta a MOB-ot a kampuszára, amivel méltó helyre került a honi sport legjelentősebb szervezete. Az eseményen jelentette be, hogy az Alkotmánybíróság elfogadta a szervezet javaslatát, amely szerint egyelőre nem lesz népszavazás arról, hogy Magyarország rendezzen-e olimpiát vagy sem.
„A mostani sportolók csak nehezen fogják fel, hogy olimpiát nyertek, és hogy emiatt sokuknak különböző ünnepségeken kell megjelenniük, de azt meg kell érteniük, hogy olyan klubhoz csatlakoztak, amelynek örökké tagjai lesznek. Ez óriási felelősséggel jár, amit igazán csak felnőttkorában ért meg az ember” – mondta a MOB elnöke.
A beszédek sorát Szabó László zárta, aki kiemelte: a 2024-es év fényesen bizonyította a magyar sport erejét, és felejthetetlen magyar sikereket hozott.
„Isten éltesse az olimpiai családot és a Magyar Olimpiai Bizottságot, valamint a munkát, amelyet elvégez! Az egész magyar paralimpiai mozgalom és család nevében hálásak vagyunk, hogy olimpikonjaink teljesítményükkel örömet okoznak nekünk, és büszkeséggel figyeljük eredményeiket. Mindezt azért tesszük, mert a paralimpiai sikerek mindig felfelé húznak bennünket” – hangsúlyozta az elnök.
A köszöntők után a megjelent sportvezetőkkel az élen leleplezték a 2020-as tokiói, a 2022-es pekingi, illetve a 2024-es párizsi játékok márványtábláját. Az ünnepség ezzel azonban még nem ért véget, hiszen ezt követően került sor a kézlenyomatok vételére.
Ennek során Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Tótka Sándor, olimpiai bajnok kajakozó, Gulyás Michelle, olimpiai bajnok öttusázó, Lőrincz Tamás, olimpiai bajnok birkózó, Ekler Luca, paralimpiai bajnok paraatléta, Kiss Péter Pál paralimpiai bajnok parakajakos, illetve Konkoly Zsófia és Pap Bianka paralimpiai bajnok úszó állt az agyagtábla fölé, hogy megörökítse kézlenyomatát az utókornak.
A rendezvényt Ökrös Csaba rektorhelyettes szavai zárták. Beszédében rámutatott, hogy az olimpiai sikerek mögött sokan csak a jéghegy csúcsát látják, ám a lényeg abban rejlik, ami a víz alatt van, és ez nem más, mint a sporttudomány eredményei, a sportszakemberek, a TF-es oktatók odaadó és áldozatos munkája, amely megalapozza a sikereket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenki, így a TF-es hallgatók számára is nyitva áll az út, hogy egyszer az ő kézlenyomatuk kerüljön a Magyar Sportcsillagok Falára.
Fotó: Vidor Gergő
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.