;>
Archívum

2022.

Diákhitel hirdetmény

Diákhitel hirdetmény

A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 5. § (1)-(2) bekezdése, 6. § (3) bekezdése, valamint 14. § (5a) bekezdése alapján a Diákhitel Központ Zrt. az alábbi hirdetményt teszi közzé.

Koller Ákos újabb elismerése

Koller Ákos újabb elismerése

A múlt héten a Magyar Nephrológiai Társaság (MANET) Pécsen rendezett nagygyűlésén Korányi Sándor-díjat vett át dr. Koller Ákos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem professzora. Ezt az elismerést még 2020-ban ítélték neki, ám mivel akkoriban tombolt idehaza (is) a koronavírus-járvány, nem nyílt lehetőség az ünnepélyes átadásra. Nos, ez a napokban végül megtörtént, a pécsi nagygyűlésen csaknem 500 résztvevő előtt vehette át a rangos elismerést.

A VII. Sporttudományi PhD-szimpóziumon mutatták be az ÚNKP-n nyertes TF-pályázatokat

A VII. Sporttudományi PhD-szimpóziumon mutatták be az ÚNKP-n nyertes TF-pályázatokat

Június 27-én és 28-án a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Doktori Iskolája szervezésében immáron hetedik alkalommal rendezték meg a Sporttudományi PhD-szimpóziumot a TF-en. A Szimpózium célja, hogy lehetőséget biztosítson a doktoranduszok számára kutatási terveik és eredményeik bemutatására, valamint egymás munkáinak megismerésére.

Sportról, sportdiplomáciáról és az olimpiai rendezésről Gyulay Zsolttal

Sportról, sportdiplomáciáról és az olimpiai rendezésről Gyulay Zsolttal

Némi túlzással mondhatjuk, hogy jóformán hazajár a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) januárban megválasztott elnöke, az olimpiai és világbajnok kajakozó Gyulay Zsolt, aki az utóbbi időben többször is meglátogatta egyetemünket.

TF-es sikerek a budapesti vizes világbajnokságon

TF-es sikerek a budapesti vizes világbajnokságon

A napokban büszkén számoltunk be róla, hogy dr. Rácz Levente, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Kineziológiai Tanszékének vezetője erőnléti edzőként segítette, segíti a 19 éves úszó, Kós Hubert munkáját, aki a budapesti vizes világbajnokságon ragyogóan versenyezve hatodik lett a 200 méteres vegyes úszásban.

Elhunyt Doetsch Béla íjász mesteredző

Elhunyt Doetsch Béla íjász mesteredző

Hirtelen bekövetkezett, gyors lefolyású betegség után június 21-én 85 esztendős korában elhunyt Doetsch Béla íjász mesteredző.

Szurkoljunk a magyar vízilabdázóknak Pixa X és Metzker Vikória közös dalával!

Szurkoljunk a magyar vízilabdázóknak Pixa X és Metzker Vikória közös dalával!

A hazai rendezésű vizes világbajnokság hivatalos szurkolói dala csak nemrég került ki a Magyar Vízilabda-szövetség hivatalos felületeire, de már csaknem 15 ezren nézték meg. Reméljük, nemcsak a szurkolók, hanem a magyar női és férfi vízilabda-válogatott tagjai is sokat hallgatják, és a dal újabb és újabb győzelmekhez segíti a mieinket.

Rácz Levente munkája is kellett a fiatal úszó, Kós Hubert világbajnoki 6. helyéhez

Rácz Levente munkája is kellett a fiatal úszó, Kós Hubert világbajnoki 6. helyéhez

Szerdán rendezték meg a hazánkban zajló vizes világbajnokságon a férfi 200 méteres vegyes úszás döntőjét a budapesti Duna Arénában. Kós Hubert révén magyar induló is szerepelt a fináléban, s a 19 esztendős úszó hatodikként csapott célba 1:57.26-os idővel. A versenyszámot a francia Leon Marchand nyerte meg (1:55.22), megelőzve az amerikai Carson Fostert (1:55.71) és a japán Szeto Daiját (1:56.22).

Streetballal és olimpiai bajnokokkal ünnepeltük az olimpiai világnapot a TF-en

Streetball-lal és olimpiai bajnokokkal ünnepeltük az olimpiai világnapot a TF-en

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) június 23-án, csütörtökön az egyetem campusán tartotta közös, sportos megemlékezését az olimpiai világnap alkalmából.

Prof. Dr. Bánhidi Miklós látogatása az albán partnerünknél

Prof. Dr. Bánhidi Miklós látogatása az albán partnerünknél

A múlt héten prof. dr. Bánhidi Miklós, a Rekreáció Tanszék oktatója látogatást tett Albániába, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem partnerintézményénél, a Tiranai Sport Egyetemnél (SUT) az Erasmus+ 2019-ben elnyert Nemzetközi Kredit Mobilitási projektünk keretében.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!