;>
Archívum

2017. szeptember

A gávavencsellői „forrástól” a sportgazdaságig

A gávavencsellői „forrástól” a sportgazdaságig

Hogyan lesz jó klubfutballunk? – tettük fel a kérdést dr. Muszbek Mihály sportközgazdásznak, a Testnevelési Egyetem címzetes egyetemi docensének, aki nappali, illetve levelező tagozaton is oktat sportvállalat-tant, valamint sportgazdasági ismereteket. Persze nem csupán az iménti kérdést feszegettük – már csak azért sem, mert annak idején nem is a labdarúgás volt a sportága.

A magyar sport legjobbjai közül sokan itt voltak!

A magyar sport legjobbjai közül sokan itt voltak!

Rendkívül sikeres, teltházas sportszakmai konferenciát rendezett a Magyar Olimpiai Bizottság a Testnevelési Egyetemmel közösen szeptember 21-én. „A Prevenció, regeneráció és rehabilitáció a sportban” elnevezésű fórum elsősorban a TAO-sportágaknak lett meghirdetve, de több más olimpiai sportág képviselője is részt vett rajta.

Jól működik a TF hagyományos évfolyamfelelős tanári rendszere

Jól működik a TF hagyományos évfolyamfelelős tanári rendszere

A BA/BSc és MA/MSc szakok bevezetésével ugyan egy időre háttérbe szorult az évfolyamfelelős tanári rendszer a TF-en, de az osztatlan tanári szak megjelenésével ismét előtérbe került, hiszen ezek a hallgatók (kevés kivétellel) az öt éves tanulmányok alatt nagyrészt együtt maradnak.

TF-es hallgatók Írországban

TF-es hallgatók Írországban

Augusztus 29-től szeptember 5-ig hat magyar fiatal, köztük négy TF-es hallgató kapott lehetőséget az ISAB (International Sport Associacion of Budapest) által elnyert Erasmus+ pályázat kapcsán, kiutazni Írország fővárosába, Dublinba.

Sokkal vonzóbbá válik a Diákhitel

Sokkal vonzóbbá válik a Diákhitel

Novembertől kamatmentes lesz a Diákhitel2 azoknak is, akik újonnan veszik fel, és már nem csak az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók vehetik igénybe. A Diákhitel1 esetében a havonta felvehető maximum 50 ezer forintos összeg 20 ezer forinttal megnő.

Dr. Koller, Dr. Merkely, Dr. Préda: Szívügyük a Sport!

Dr. Koller, Dr. Merkely, Dr. Préda: Szívügyük a Sport!

Ma délután 16 órától két érdekes és időszerű témájú előadás lesz a sport és szív kapcsolatáról. Az eseményen bevezető előadást tart a „Sportolás hatása a szívműködésre” címmel Dr. Koller Ákos, a Testnevelési Egyetem professzora, aki augusztusban Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Szávay Ágnes gyerekeket oktat a TF-en

Szávay Ágnes gyerekeket oktat a TF-en

Miközben Davis-kupa csapatunk az oroszokat oktatta, mi most egy másik tenisz oktatásról számolunk be. A napokban kétoldalas cikk jelent meg a Nemzeti Sportban Szávay Ágnesről, a korábbi kiváló teniszezőről, akinek legjobb helyezése a 13. volt a világranglistán. A most 28 esztendős egykori sportoló idestova öt év éve vonult vissza. Vajon mi van vele mostanában?

A legjobb európai csapata a TF-nek van!

A legjobb európai csapata a TF-nek van!

Legjobb európaiként negyedik helyen végzett a Testnevelési Egyetem csapata a 16 együttest felvonultató női B33-as, 3x3 Basketball World Universiade League versenysorozatban a Kínai Xiamen városában.

Elismerések és kinevezések a Szenátus szeptemberi ülésén

Elismerések és kinevezések a Szenátus szeptemberi ülésén

Kancellári dicséretek és a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjak átadására került sor a Testnevelési Egyetem Szenátusának legutóbbi ülésén. Emellett két fontos személyi döntés is született az összejövetelen.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!