;>
Archívum

2017. március

Szécsényi József gyászjelentése

Szécsényi József gyászjelentése

Mély fájdalommal és megrendüléssel értesítjük, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, és megbecsült oktatónk, Prof. Dr. Szécsényi József egyetemi tanár, a Testnevelési Egyetem professor emeritusa, életének 86. évében 2017. március 19-én visszaadta lelkét a Teremtőjének.

Idén is a legjobb négy között futsal csapatunk

Idén is a legjobb négy között futsal csapatunk

Az MLSZ Budapesti Igazgatósága és a MEFS közös kiírásában immáron negyedik alkalommal szervezett Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság minden eddiginél több érdeklődőt vonzott, melynek döntőjére április 5-én kerül sor, ahol egyetemünk csapatáért is szoríthatunk.

Tudományos útmutató

Tudományos útmutató

Szerdán immár ötvenedik alkalommal adták át a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat, amelyet ezúttal a BVSC-Zugló országos bajnokságon, illetve az Európa-bajnokságon remeklő vívói vehettek át.

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével 2017. március 23-án Győrben a Széchenyi István Egyetemen megkezdődnek a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (XXXIII. OTDK) rendezvényei. Az év legnagyobb felsőoktatási tehetséggondozási seregszemléje közel 4900 fiatal tudósjelölt számára kínál bemutatkozási lehetőséget 16 tudományterületi szekcióban.

Vándortábor 2017

Vándortábor 2017

A kormány idén nyártól újjáéleszti a vándortábor-programokat, ennek keretében július és augusztus között gyalogos- és vízivándor-táborokat indítanak felső tagozatos, illetve középiskolás diákok számára. A nagyszerű kezdeményezésben a Testnevelési Egyetem szerepe jelentős.

Birkózó ezüst az U23-as Európa-bajnokságon

Birkózó ezüst az U23-as Európa-bajnokságon

A 2017. március 28-án kezdődött szombathelyi U23-as Európa-bajnokság második napján Tóth Bendegúz, egyetemünk I. évfolyamos, nappali tagozatos hallgatója, a szabadfogás 86 kg-os súlycsoportjában ezüstérmet szerzett.

Fa Nándor a TF-en

Fa Nándor a TF-en

„Most már nem nyomom túl keményen, legyetek türelemmel”, üzente még február elején a Franciaországban várakozó barátainak Fa Nándor, 900 mérföldre a céltól. Most is érdemes türelmesen várni, mert hamarosan a TF-re érkezik a világhírű vitorlázó.

Jégre, magyar!

Jégre, magyar!

Terjedelmes interjút készített a sportág nemzetközi magazinja, a SynchroNice Gulyás Erikával, a magyar szinkronkorcsolya-válogatott vezetőedzőjével, a Testnevelési Egyetem Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutató Központ munkatársával.

Kedvezményes jegyek a Budapesti Tavaszi Fesztiválra

Kedvezményes jegyek a Budapesti Tavaszi Fesztiválra

A Művészetek Palotája (MÜPA) és a Testnevelési Egyetem Klebelsberg Kuno Szakkollégiuma közötti együttműködési megállapodásnak köszönhetően a MÜPA többek között kedvezményes jegyekkel emeli a szakkollégiumok minőségét.

Nyerj ingyenjegyet a TEDxDanubia 2017 Müpa konferenciára!

Nyerj ingyenjegyet a TEDxDanubia 2017 Müpa konferenciára!

A TEDxDanubia 2017 Müpa konferenciára 100 felsőoktatásban tanuló diák nyerhet ingyenes részvételt a Müpa jóvoltából. Az alábbiakban megadott feltételek szerint regisztráló, felsőoktatásban tanuló diákok közül a rendezvény szervezője, a TEDxDanubia 100 főt sorsol ki, akik ingyenesen vehetnek részt az egyedülálló programon.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!