A Farkasréti temetőben pénteken délután több százan kísérték utolsó útjára Dr. Nyerges Mihály tanszékvezető egyetemi tanár urat, aki életének 65. évében, 2010. december 31-én hunyt el.
A gyászolók nevében Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese, Dr. Schulek Ágoston, a TF korábbi rektorhelyettese, oktatója, és Róth Ferenc, a BEAC képviselője búcsúzott Nyerges tanár úrtól, a Semmelweis Egyetem és a TF saját halottjától.
Dr. Szél Ágoston búcsúbeszéde:
Végtisztességet adó, gyászoló Gyülekezet, kedves Barátaim és Kollégáim!
Földi pályafutását befejezvén megtért Teremtőjéhez Nyerges Mihály professzor, a Testnevelési és Sporttudományi Kar tanszékvezetője és volt dékánja.
A Semmelweis Egyetem nevében búcsúzom Nyerges Mihály professzortól. Búcsúzom a professzortársak, a kollégák, a diákok, a közvetlen munkatársak, a tanítványok, és mindazok nevében, akik ismerték, tisztelték és szerették őt. Búcsúzom az egyetemi vezetőtől, a bölcs tanártól, a sportembertől, a kollégától, búcsúzom Nyerges Mihálytól, az embertől. Nehéz szívvel, szomorúsággal, fájdalommal gondolunk arra – mert hiszen hatalmas űrt hagyott maga után –, hogy földi létét befejezte.
Nyerges Mihály a TF számára igen terhes időszakban került a Semmelweis Egyetem vezetői közé. A mérsékelt lelkesedéssel fogadott integráció első éveiben a TF-nek számtalan nehézséggel és konfliktussal kellett szembenéznie, amelyeket szinte lehetetlen volt megnyugtatóan megoldani, nem egy közülük ma is megoldatlan. Nyerges Mihály egyszerre igyekezett egykori Alma Matere és a teljesen eltérő képzési struktúrájú Semmelweis Egyetem elvárásainak megfelelni. Az akkori Egyetemi Tanácsban és a vezetői értekezleteken éveken keresztül voltam tanúja és részese az összecsiszolódás napi súrlódásainak és bizonytalanságainak. Elismeréssel és nagy tisztelettel hajtok fejet Nyerges Mihály előtt, aki ezt a harcot igaz emberként és meggyőződéssel vállalta fel, és minden lehetséges eszközzel hűen képviselte az általa vezetett kar érdekeit.
Megható, és egyben drámai beteljesülése Nyerges Mihály oktatói pályafutásának, hogy abban az évben nyerte el a legmagasabb oktatói címet, az egyetemi tanári, professzori címet, amelynek utolsó perceiben el kellett búcsúznia életétől. Seneca sorai jutnak eszembe, aki a következőket írta:
„Arasznyi időre jöttünk csupán, távozunk csakhamar, helyünket az utód foglalja el, bérelt szállásunk ez, csak ideig-óráig a miénk. Akármilyen ragyogás övez körül, jó sorsunk adta dús kincseink: gyermekek, köztisztelet, vagyon, pompás palota, hódolókkal zsúfolt csarnokok, ragyogó név, szépséges feleség és sok minden egyéb, amit a bizonytalan és ingatag sors kénye-kedve szerint osztogat, mindez idegen és kölcsönzött pompa csak. Mindebből semmi sem örökre a miénk: színpadunkat innen-onnan összeszedett kellékek díszítik, amelyek aztán tulajdonosaikhoz visszakerülnek; az egyiket még aznap, a másikat már másnap visszaadjuk, csak néhány marad ott az előadás végéig. Alaptalan vélekedés tehát, hogy amiben élünk, az mind a mi tulajdonunk: kölcsönbe kaptuk csupán, és zúgolódás nélkül vissza kell adnunk, ha felszólítanak: csak a legrosszabb adós szokott a hitelezőivel pörlekedni.”
Nyerges Mihály, Dékán úr, kedves Misi! Te nem pörlekedtél hiteleződdel. A szörnyű kór erre nem adott időt Neked, de Te amúgy sem pörlekedtél volna. Mi, akik itt maradtunk, viszont joggal érezzük, hogy távozásod döbbenetesen gyors, váratlan és méltánytalan volt. De mi sem pörlekedünk, hanem elfogadjuk, hogy a Teremtő által kimért időd letelt. Egyetlen feladatunk van, amelyet a Semmelweis Egyetem nevében bánatos szívvel, de emelt fővel ígérek, hogy elvégzünk: emlékedet, művedet nagy tisztelettel és szeretettel megtartjuk és ápoljuk. Engedd meg, Misi, és Önök is, akik a végtisztességet Nyerges Mihálynak megadni gyűltek egybe, hogy vezetőtársamtól, kollégámtól és barátomtól Kosztolányi Dezső soraival búcsúzzak el.
„Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók között titokzatos megállók. A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megmeredtek és örökre szépek. Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők, kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat. Nem tudja itt Newton az egyszeregyet, fejére tompa éjszaka borul, Kleopátra a csókokat feledte, és Shakespeare elfelejtett angolul. Nem ismeri meg itt anya a lányát, sem a tudós ezer bogos talányát. Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl az áhitat, az ima és a csók. Idézetek egy régi-régi műből, kilobbant sejtcsomók.”
Nyerges Tanár Úr, nem felejtünk el Téged!
Isten Hozzád!
Dr. Schulek Ágoston búcsúbeszéde:
Kedves Misi!
Súlyos feladatot bíztál rám.
Nem olyan régen volt, hogy elhunyt kollégánk temetéséről ballagtunk hazafelé, és arról vitáztunk, hogy majd melyikünk búcsúztassa a másikat. Én az idősebb jogán joggal számítottam rád. A jó Isten másként rendelkezett Veled, velünk.
Több mint 45 éven át sorsunk egymás mellé rendelt bennünket. Ha néha el is távolodtunk egymástól, életpályánk együtt, vagy egymás mellett haladt.
Együtt sportoltunk, koptattuk a TF padjait.
Az atlétika királyában, a tízpróbában lettél magyar válogatott, viselted büszkén és eredményesen a címeres mezt. Tanárként is majdnem egyszerre kerültünk az annyira szeretett Alma Materbe a TF-re.
Örök szervezőként kezdetben a sportszervezést tanítottad, majd te lettél a magyarországi sportmenedzser képzés megteremtője.
Közel egy évtizedig dolgoztál lelkesen főtitkárként a magyar atlétika hazai és nemzetközi sikereiért. Az elmúlt évtizedekben nem volt olyan hazai rendezésű Világ vagy Európabajnokság, ahol gyakorlattá ne változtattad volna elméleti szervezési ismereteidet. Európai tanácstagként szinte mindenkivel jó kapcsolatba kerültél Európa atlétikájában. 15 éves MOB tagságod során együtt éltél a magyar sport egész családjával, előbb kollégaként, majd két cikluson keresztül a TF Dékánjaként, később a fiatal sportvezető nemzedék tanáraként.
Mindenki szeretett és tisztelt.
Pedig nem voltál a mai értelemben vett igazi diplomata, aki mindig a pillanatnyi érdek szerint csavarja a szót. Te mindig nyílt sisakkal küzdöttél, véleményedet kertelés, mellébeszélés nélkül kimondva.
Szokatlan ez a mai világban, de te mindig ilyen voltál.
Őszinte tiszta ember, és emberséges vezető!
A becsületesség megtestesítője, szinte a naivitásig!
Küzdöttél versenyzőként a nemzeti színekért, vezetőként egyik szerelmedért, az atlétikáért, tanárként szakmádért, dékánként, tanszékvezetőként, szeretett iskoládért a TF-ért.
Sokat harcoltál azért, hogy a TF visszanyerje függetlenségét, és régi rangját, a magyar és a nemzetközi sport világában.
Tudom, hogy mennyit szenvedtél a gáncsoskodások miatt, amellyel a rég megérdemelt egyetemi tanári kinevezésedet fékezték, akadályozták. Ezért nem tudtál igazán örülni, a mégis csak megtörtént kinevezésnek.
Sok terved volt és sok tennivalód lett volna még a TF érdekében.
Látod csak a munkádról, hivatásodról beszélek, pedig tudom, hogy mit jelentett számodra a családod. Akkor is, amikor jellemző férfi módon életed egyes szakaszaiban hivatásod miatt a kelleténél kevesebb figyelmet fordítottál rájuk.
Ritkán hallani felnőtt embert olyan tisztelettel, szeretettel beszélni Édesapjáról, ahogy azt te tetted számos alkalommal. Ő volt számodra az etalon. Tőle örökölted a tartást, a példamutató hazaszeretetet!
Emlékszem, mennyire aggódtál Attila fiad pályaválasztása miatt, hogyan támogattad kezdetben, majd milyen büszke lettél sikereire, de elsősorban arra a nemzetét féltőn szerető gondolkodásmódra, amit ő képvisel. Hiszem, hogy összeértetek Apa és Fia!
Az oly nagyon szeretett Pécselyi birtokodat, ahová oly szeretettel hívtad, vártad barátaidat, Attila nélkül már nem győzted megművelni, és nagyon szeretted a vele végzett közös munkálkodásokat.
Mindig meleg szeretettel, beszéltél Andreáról, büszke voltál az ő humánumára, műveltségére, örömmel fogadtad el az általa javasolt olvasnivalókat.
Tele voltál tervekkel: Maradni még a TF-en, folytatva a tanítást, a küzdelmet a valós sporttudományért, a szeretett iskoláért, vagy nyugalomba vonulni a Balatonfelvidéken, távol tartva magadat az emberi gyarlóságoktól. Követve Édesapád sokszor irigyelt szakmáját, kint a természetben, a fák, virágok, növények között, akik hálásabbak nálunk, embereknél.
Esztendőről esztendőre nemesebb bort készíteni, mérgelődés helyett gyógynövényeket termeszteni, gyűjteni.
Megérdemelted volna a pihenést földi futásod után, mert megharcoltad a nemes harcot.
Akik hiszünk az üdvözülésben, bízunk abban, hogy odaát, ahová mi is követünk, elnyered az Igazság Koronáját, mert emberi mérce szerint megérdemled.
Köszönjük barátságodat és mindazt a sok értéket, amit tőled kaptunk.
Isten nyugosztaljon!
