Hírek

Elindult az atlétikai vb TF-koordinálta önkéntesprogramja

Április 1-én, szombaton a BOK-csarnokban tartották a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság önkéntesprogramjának első képzését. A jelentkezők felkészítését a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem fogja össze.

Színes programok, neves vendégek – Nemzetközi Napok a TF-en!

A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának szervezésében április 25. és 27. között Nemzetközi Napokat (IDIH 2023) tart a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. A nagyszabású eseményre neves egyetemek képviselői, illetve előadók érkeznek.

Rendhagyó 80. születésnap a TF-en

A múlt hét péntekén egyetemünk adott otthont az 1967-ben végzett, aranydiplomás Somorjai László nyugalmazott testnevelő tanár és edző 80. születésnapja köszöntésének, melyre több mint 150 vendég érkezett, köztük TF-es Alumni tagok – elsősorban egykori évfolyamtársak –, valamint barátok és sportbéli ismerősök.

Szabó Tünde tartott előadást a TF-en

Dr. Szabó Tünde címzetes egyetemi tanár, korábbi sportért felelős államtitkár tartott vendégelőadást nappali tagozatos humánkineziológia szakos hallgatóinknak.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!