Nagyinterjú jelent meg az index.hu oldalon Dr. Lacza Zsomborral, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettesével, aki az eddigi adatok alapján hatékony áthidaló gyógymódnak nevezi a munkatársaival közösen kifejlesztett vérplazma-terápiát a koronavírus-betegség kezelésében. A jó hír után jöjjön a kellemetlen: a kutató szerint a járványhelyzetet illetően rosszabbul állunk, mint ahogy kinéz. Ch. Gál András írását változtatás nélkül közüljük.
Ezekben a napokban bontják a Testnevelési Egyetem régi "Új épületét". A mai harmincas-negyvenes generációtól fölfelé sokan tudják, hogy az épület, az Aula, a Sportcsillagok fala, de legfőképp az ott dolgozók több évtizeden keresztül meghatározó szereplői voltak a TF és a magyar sport mindennapjainak. A változás egyrészt örömteli, hiszen az építkezés a fejlődést szolgálja, másfelől pedig óhatatlanul felszínre hoz számos emléket, mint például Dr. Pavlik Gábor tanár úr esetében.
Hétfőn kora délután búcsúztattuk el Kulcsár Gergely háromszoros olimpiai érmes gerelyhajítót, a Testnevelési Egyetem korábbi tanárát, kiváló edzőt, akit a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Atlétikai Szövetség, a Testnevelési Egyetem és Nagyhalász városa egyaránt saját halottjaként temetett el.
Tagok jelentkezését várja a Humánkineziológusok Országos Szövetsége (HKOSZ), amely a jövőben nemcsak hazai szakemberek továbbképzésére, hanem érdekeik képviseltére is külön hangsúlyt helyez. A szövetség egyik alapítója, egyben elnöke Langmár Gergely, aki a Testnevelési Egyetemen a Dr. Rácz Levente vezette Kineziológiai Tanszék PhD-hallgatója.
A Testnevelési Egyetem Innovációs, Technológia- és Tudástranszfer Központ által a 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-00012 projekt keretében meghirdetett Proof of Concept pályázatra beérkezett 9 pályázat közül a Bíráló Bizottság 7 esetben támogatásról döntött összesen 12.301.800 forint összegben.