Későbbi időpontban szervezi meg a Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) az eredetileg 2021. május 19-21. közötti időszakra tervezett IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát. Hogy mikor, az a Testnevelési Egyetem YouTube-csatornáján közzétett tájékoztatóból kiderül.
Február 8-án, hétfőn újabb webkonferenciát szervez a COVID és a sport kapcsolatáról Dr. Szelid Zsolt, a Testnevelési Egyetem sportkardiológusa, és ahogyan eddig, ezúttal is érdekes témákat boncolgatnak a meghívottak. Rajta kívül Dr. Lacza Zsombor, a TE tudományos rektorhelyettese, valamint Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Anti-Dopping Csoport vezetője tart előadást.
Csütörtökön kisorsolták a 2021-es Killik László Női K&H Magyar Kupa nyolcas döntőjének párosítását, s eldőlt, hogy az Euroliga negyeddöntőjébe jutó, s az idény során még veretlen soproniak – akik tavaly kilencedszer hódították el a kupaserleget Pécsen – sikerük esetén a négy között a Szekszárddal, a Vasassal vagy a TFSE-MTK-val találkoznak.
Együttműködési megállapodást kötött szerdán a Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) és a Testnevelési Egyetem (TE). A szerződés értelmében az egyetem a jövőben több fontos területen is segíti a köznevelési típusú sportiskolák munkáját.
Jó eredményt elérve az előkelő ötödik helyen végzett a magyar férfi kézilabda-válogatott az Egyiptomban megrendezett, múlt hét végén befejeződő világbajnokságon. Györfi János kézilabda mesteredzőt, a TFSE férfi kézilabda-csapatának vezetőedzőjét, az MKSZ Edzőbizottságának elnökét arra kértük, értékelje szakmai szemmel a magyar csapat teljesítményét.