A Testnevelési Egyetem rektori delegációja két héttel ezelőtt Bernben járt a helyi Magyar Nagykövetség meghívásának eleget téve az új egyetemi kapcsolat még szorosabbá fűzése érdekében. Nos, a gyümölcsöző együttműködés újabb fázisához érkezik, a Berni Egyetemmel közösen ugyanis webinar sorozatot indít májusban a TE.
Bár még javában tart a TE-hallgatók és oktatók e-learninggel kapcsolatos tapasztalatainak feldolgozása, úgy tűnik, a pandémiás helyzetben sikeresen helytállt a rendszer, amelynek a jövőben is fontos szerepe lesz.
Félévnyi szünet után újra élettel telt meg a Testnevelési Egyetem aulája és étterme, hiszen, ha tömbösítve is, de ezen a héten megtartják az alapképzésben részt vevő, nem végzős hallgatók gyakorlati óráit. Lássuk, hogyan „ízlett” a visszatérés az elsőéves hallgatóknak.
A Testnevelési Egyetem rektorának rendelkezése értelmében a 2020/21. tanév tavaszi félévének befejezése a nappali munkarendű, alapképzésben (BA, BSc) részt vevő, nem végzős hallgatók számára a sportági gyakorlati tanítási órák, valamint a kizárólag személyes jelenléttel megtartható gyakorlati tanítási órák a tanítási rend szerinti 15. héten (2021. május 10-14.) tömbösített formában, jelenléti oktatás keretein belül kerülnek megtartásra. A teljes rendelkezés itt olvasható.
A sportolók teljesítőképessége, sőt egészsége szempontjából fontos beruházás előtt áll a Testnevelési Egyetem. A Sportélettani Kutató Központ egy ideje futópadot bérel az erre szakosodott Gym Doctortól, és intézményünk most a szerkezet megvásárlását tervezi.