Szeptember 10-én és 11-én a Testnevelési Egyetem ad otthont az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) tisztújító közgyűlésének. A nagyszabású esemény szervezője a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS).
Szeptember 6-án, hétfő délután 2 órakor tartották a Testnevelési Egyetem tanévnyitó ünnepségét, amelyen a 2021/2022-es tanév elsőéves hallgatói mellett több kitüntetettet is köszöntöttek.
Nemzetközileg is versenyképes, a modellváltást új lehetőségként megélő, a szakmai irányítást tekintve egyértelműbb és a hallgatókért dolgozó intézményt ígér a Testnevelési Egyetem megválasztott rektora, Sterbenz Tamás. Vele beszélgettünk.
Nagy sikerrel valósult meg ezúttal online formában a harmadik kiválósági képzés a University of New Mexico együttműködésével 2021 júliusában.
Interjút adott a hunbasket.hu internetes oldalnak Dr. Németh László, a korábbi remek kosárlabdázó, aki a Testnevelési Egyetem (akkoriban még Testnevelési Főiskola) elvégzését követően a Csepel Autóban, majd a Csepelben játszott, s visszavonulását követően hét évig volt utóbbi csapat edzője.