Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Dr. Miltényi Márta docens asszony. Márti néni nyugdíjba vonulásáig több évtizeden keresztül oktatott a Testnevelési Egyetemen.
Tizenkét tündéri gyerek jelent meg hétfő délután a Testnevelési Egyetemen ajándékdobozokkal a kezében. A gyerekek a szakszervezet meghívására érkeztek a Mikulás-ünnepségre. A Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium 2. matematika és dráma tehetséggondozó osztályának drámás növendékei kis műsort adtak elő a megjelenteknek.
Pénteken töltötte be 80. életévét Makszin Imre, a Testnevelési Egyetem oktatója, kitűnő testnevelő tanár és atlétaedző. Ebből az alkalomból olyan interjú elkészítésére kértük, hogy évtizedenként elevenítse fel élettörténetét, azon pedig senki se csodálkozzon, hogy visszatérő motívum nála szeretett intézménye, a Testnevelési Egyetem.
A közelmúltban rendezték meg a házi TDK-t a Testnevelési Egyetemen. A sportélettan szekciót Szalai Hajnalka rekreáció mesterszakos hallgató nyerte meg, mégpedig a menopauza és a rendszeres mozgás kapcsolatáról tartott előadásával.
A Testnevelési Egyetem, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Edzők Társasága és a Sport Tv szakmai partnerségében Mihók Ildikó, Egyetemünk alumnija mentorálási programot szervezett női sportolóknak, edzőknek és sportszakembereknek.