Fontos ülést tartott csütörtökön a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Szenátusa.
A múlt héten a Magyar Nephrológiai Társaság (MANET) Pécsen rendezett nagygyűlésén Korányi Sándor-díjat vett át dr. Koller Ákos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem professzora. Ezt az elismerést még 2020-ban ítélték neki, ám mivel akkoriban tombolt idehaza (is) a koronavírus-járvány, nem nyílt lehetőség az ünnepélyes átadásra. Nos, ez a napokban végül megtörtént, a pécsi nagygyűlésen csaknem 500 résztvevő előtt vehette át a rangos elismerést.
Június 27-én és 28-án a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Doktori Iskolája szervezésében immáron hetedik alkalommal rendezték meg a Sporttudományi PhD-szimpóziumot a TF-en. A Szimpózium célja, hogy lehetőséget biztosítson a doktoranduszok számára kutatási terveik és eredményeik bemutatására, valamint egymás munkáinak megismerésére.
Némi túlzással mondhatjuk, hogy jóformán hazajár a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) januárban megválasztott elnöke, az olimpiai és világbajnok kajakozó Gyulay Zsolt, aki az utóbbi időben többször is meglátogatta egyetemünket.
Hirtelen bekövetkezett, gyors lefolyású betegség után június 21-én 85 esztendős korában elhunyt Doetsch Béla íjász mesteredző.
- Szurkoljunk a magyar vízilabdázóknak Pixa X és Metzker Vikória közös dalával!
- Rácz Levente munkája is kellett a fiatal úszó, Kós Hubert világbajnoki 6. helyéhez
- Streetball-lal és olimpiai bajnokokkal ünnepeltük az olimpiai világnapot a TF-en
- Prof. Dr. Bánhidi Miklós látogatása az albán partnerünknél