Felvételizők

Felvettek! Tájékoztató gólyáknak!

Tisztelt Felvételt Nyert Hallgató!

Először is szeretnénk köszönteni Önt, mint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem leendő hallgatóját, tanulmányaihoz pedig sok sikert kívánunk!

Tájékoztatjuk, hogy hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre, mely két lépésből áll:

  1. Elektronikus beiratkozás a NEPTUN tanulmányi rendszerben =>
  • A NEPTUN rendszerbe való belépéshez szükséges NEPTUN kód, melyet a felvételi döntésről szóló határozatban küldtünk el Önnek. A megadott NEPTUN kód, valamint az alábbi jelszó együttes megadásával tud majd belépni:

NEPTUN kód

Jelszó: Ne+születési dátum

(Tehát nagy ,,N’’ kis ,,e’’ és a születési dátum egybeírva, pontok, szünet nélkül! -pl: Ne19990909)

  • Első lépésként a NEPTUN rendszerbe belépve az Ügyintézés/Kérdőívek menüpont alatt ki kell töltenie minden hallgatónak az ott található kérdőíveket. A regisztrációt csak ezután engedi a rendszer!

NEPTUN/Ügyintézés/Beiratkozás/Bejelentkezés menüpont=>Aktuális félév kiválasztása majd a sor végén a „+” jelre kattintva (aktív/passzív félév) kiválasztása, utána mentés gomb. Ezt követően minden félévben ugyanígy kell regisztrálnia majd aktuális félévét.

  • Az E-learning felületre ugyanúgy ezekkel a belépési azonosítókkal tud majd bejelentkezni

az alábbi https://e-learning.tf.hu/  linken keresztül, ahol a képzésről, oktatási információkról, tananyagokról, tűzvédelmi oktatásról kaphat információkat.

=>Tűz - és munkavédelmi oktatatás megtekintése az E-learning felületen (https://e-learning.tf.hu/) a Tananyagok/Képzéseink/Tűz-és munkavédelmi oktatás menüpont alatt. Ezt követően kötelező kitölteni a tűzvédelemre vonatkozó tesztet a regisztrációs időszakban, melyet szintén az E-learning felületen talál meg az említett oktató videó után. A beiratkozás feltétele a tűzvédelmi oktatási teszt kitöltése!

  1. Személyes beiratkozás.

Személyes beiratkozás helyszíne: 1123 Budapest, Alkotás utca 42-48. K épület

Beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:

A hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre, ezért a beiratkozáson való részvétel kötelező

Kérjük, hogy a NEPTUN rendszerben a személyes adatait töltse ki, illetve ellenőrizze le:

A beiratkozási napra az alábbi dokumentumokat hozza magával eredeti példányban és másolatban is:

  • Beiratkozási lap két példányban (fontos, hogy valós adatokat tartalmazzon, ezért ellenőrizze le, és töltse ki amennyiben hiányos), melyet a NEPTUN felületéről tud kinyomtatni az alábbi menüpont alatt:

 NEPTUN=> Információ => Általános nyomtatványok=> Beiratkozási lap a „+” jelre kattintva a sor legvégén.

  • Személyi igazolvány mindkét oldalának másolata
  • Lakcím kártya mindkét oldalának másolata
  • Adóazonosító másolata
  • TAJ kártya másolata
  • alapképzésre történő beiratkozás esetén: eredeti érettségi bizonyítvány és annak másolata
  • mesterképzésre történő beiratkozás esetén: eredeti oklevél és annak másolata
  • amennyiben rendelkezik nyelvvizsgával az eredteti nyelvvizsga bizonyítvány és annak másolata
  • általános igazolványkép 3,5*4,5 cm 1 db, kivágva (kérjük, a hátuljára írja rá a nevét és a NEPTUN-kódját)

Felhívjuk figyelmüket, hogy a beiratkozás csak akkor tekinthető érvényesnek, ha minden fent felsorolt dokumentum megfelelően leadásra került, ammenyiben a benyújtott dokumentumok bármelyike hiányzik, a beiratkozás érvénytelen!

A személyes beiratkozást akadályoztatása esetén intézheti az Ön által meghatalmazott személy is. Ebben az esetben szabályos, két tanú által aláírt meghatalmazást is kérünk benyújtani.

Diákigazolvány igénylés menete

A sikeres NEPTUN regisztrációt követően elindíthatja a diákigazolványa igényléséhez szükséges NEK azonosító igénylését (Nemzeti Egységes Kártyarendszer Adatlap) akár az Önhöz közel eső Kormányablakban, vagy akár elektronikusan is a www.magyarorszag.hu oldalon keresztül az alábbiak szerint:

A NEK regisztrációval kapcsolatos új szolgáltatás a www.magyarorszag.hu oldalon az Okmányok/Oktatási igazolványok/Nemzeti Egységes Kártyarendszer regisztráció menüpontban az Ügyintézés indítása gombra kattintva érhető el. A szolgáltatást az ügyfélkapuval rendelkező, 14. életévüket betöltött hallgatók használhatják, akik szerepelnek a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban, valamint a közhiteles nyilvántartásban 1 évnél nem régebbi arc- és aláíráskép áll róluk rendelkezésre (az utóbbi egy évben készítettek róluk fényképet a kormányablakban).

A NEK regisztráció az elektronikus úton benyújtott kérelem sikeres befogadása után azonnal megtörténik, a NEK adatlap az ügyfélkapu tárhelyre kerül megküldésre. Ezen NEK adatlapok nem tartalmaznak fényképet, és a NEK azonosító szerkezete minden esetben az alábbi:

yyyyyyWEBxxxxxxx, melyből a NEK azonosító elején a dátum található 6 karakteren, majd a WEB szó jelzi, hogy a NEK adatlap nem a kormányablakban került kiállításra, a végén pedig a sorszám található. A kártyafelhasználói regisztráció érvényessége 5 év.

NEK azonosító feltöltése a NEPTUN rendszerbe=>

A sikeres NEK adatlap igénylést követően a NEPTUN rendszere belépve az Ügyintézés/Diákigazolványigénylés/ Új felvétel menüpont alatt tudja berögzíteni a NEK azonosítót (NEK adatlapon szereplő azonosító szám), Igény típusa kiválasztása után mentés gomb. Ezzel sikeresen megigényelte diákigazolványát, melyet az oktatási intézmény kap majd meg postai úton.

Fontos! Amennyiben Ön az alapképzési szakot a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen végezte és ugyanazon munkarendre (nappali/levelező) nyert felvételt mesterképzésen, akkor nem szükséges új diákigazolványt igényelnie, amennyiben igazolványa érvényességi ideje még nem járt le! Kérjük, hogy a NEPTUN regisztrációt követően minél hamarabb kezdeményezze igazolványa igénylését.

Egyéb információk:

-Az adott képzésen teljesítendő tárgyakat, krediteket a mintatanterv tartalmazza. Az adott képzéshez tartozó mintatantervek az alábbi linken találhatóak:

https://www.tf.hu/oktatas/kepzeseink

-A tanév beosztása, a tanítási rend szintén megtalálható a honlapon az alábbi linken:

https://tf.hu/hallgatok/tanitasi-rend-orarend

-Az órarendet a NEPTUN rendszerben a Tanulmányok/Órarend menüpont alatt tudják megtekinteni napi, heti, illetve havi bontásban.

-Oktatással kapcsolatos egyéb információk az E-learning felületén érhetőek el:

 https://e-learning.tf.hu/

Beiratkozás 2024/2025

Beiratkozási időpontok

Bár még zajlik a pótfelvételi eljárás, és gólyáink is épp a velencei gólyatáborban ízlelgetik a TF-es létet, az általános felvételi eljárásban felvételt nyert új hallgatóink ímélben a napokban már megkapták az első információs csomagot egyetemünktől, ami a beiratkozásban, a tanévkezdés legfontosabb teendőiben nyújt segítséget. Kérjük hallgatóinkat, ellenőrizzék ímélfiókjukat, szükség szerint a levélszemét mappát is érdemes megtekinteni, hogy megérkeztek-e a szükséges információk.

A beiratkozási időpontok a következők:

Képzés neve

Munkarend (Nappali/levelező)

Beiratkozás időpontja

Terem

Ügyintéző neve

BA EDZŐ

NAPPALI

2024.08.22.  09.00 óra

C001 Párizs

Bell Izabella

BA EDZŐ

LEVELEZŐ (névsor szerint A-K)

2024.08.22.  12.00 óra

C001 Párizs

Kisné Szőnyi Szilvia

BA EDZŐ

LEVELEZŐ (névsor szerint L-Zs)

2024.08.22.  14.00 óra

C001 Párizs

Kisné Szőnyi Szilvia

BSC SPORTSZERVEZÉS

NAPPALI

2024.08.22.  13.00 óra

C101 Helsinki

Kurucz Edina

BSC SPORTSZERVEZÉS

LEVELEZŐ

2024.08.22. 13.00 óra

C101 Helsinki

Kurucz Edina

BSC REKREÁCIÓ ÉS ÉLETMÓD

NAPPALI

2024.08.22.  9.00 óra

C101 Helsinki

Kurucz Edina

BSC REKREÁCIÓ ÉS ÉLETMÓD

LEVELEZŐ

2024.08.22.  9.00 óra

C101 Helsinki

Kurucz Edina

MSC HUMÁNKINEZIOLÓGIA

LEVELEZŐ

2024.08.27.  9.00 óra

C101 Helsinki

Jakabné Vaczó Katalin

MSC HUMÁNKINEZIOLÓGIA

NAPPALI

2024.08.27.  9.00 óra

C101 Helsinki

Jakabné Vaczó Katalin

MSC REKREÁCIÓ

LEVELEZŐ

2024.08.28.  9.00 óra

C001 Párizs

Jakabné Vaczó Katalin

MSC SPORT-TELJESÍTMÉNY ELEMZŐ

LEVELEZŐ

2024.08.28.  9.00 óra

C001 Párizs

Jakabné Vaczó Katalin

MSC SPORTMENEDZSER

NAPPALI

2024.08.28.  9.00 óra

C001 Párizs

Jakabné Vaczó Katalin

MSC SPORTMENEDZSER

LEVELEZŐ

2024.08.28.   9.00 óra

C001 Párizs

Jakabné Vaczó Katalin

MSC SPORT MENTÁLTRÉNER

NAPPALI

2024.08.27.  10.00 óra

C102 Barcelona

Kisné Szőnyi Szilvia

MSC SPORT MENTÁLTRÉNER

LEVELEZŐ

2024.08.27.  10.00 óra

C102 Barcelona

Kisné Szőnyi Szilvia

MSC SZAKEDZŐ

LEVELEZŐ

2024.08.27.  13.00 óra

C102 Barcelona

Kisné Szőnyi Szilvia

MA 2 FÉLÉVES TESTNEVELŐ TANÁR

LEVELEZŐ (névsor szerint A-K)

2024.08.27.  9.00 óra

B101 Melbourne

Wenczel Viktória

MA 2 FÉLÉVES TESTNEVELŐ TANÁR

LEVELEZŐ (névsor szerint L-Zs)

2024.08.28.  9.00 óra

B101 Melbourne

Wenczel Viktória

MA 3 FÉLÉVES TESTNEVELŐ TANÁR

LEVELEZŐ

2024.08.29.  9.00 óra

C102 Barcelona

Wenczel Viktória

MA 4 FÉLÉVES GYÓGYTESTNEVELŐ TANÁR

LEVELEZŐ

2024.08.29.  9.00 óra

C102 Barcelona

Wenczel Viktória

OSZTATLAN TANÁR

NAPPALI

2024.08.22.  10.00 óra

B001 Los Angeles

Dörfler Ágnes

Kérjük hallgatóinkat, hogy a beiratkozási időpontokat maradéktalanul tartsák be, és személyesen jelenjenek meg a tájékoztatónkban részletezett dokumentumokkal. Akadályoztatás esetére szintén tartalmaz a megküldött tájékoztató hivatalos alternatívákat.

A beiratkozás helye: 1123 Budapest, Alkotás utca 42-48. K1 épület

A személyes beiratkozást a tájékoztatásunkban leírtak szerint egy elektronikus (Neptunban történő) beiratkozás előzi meg! Kérjük, ne feledkezzenek meg ennek előzetes elvégzéséről.

Az egyetemi e-learning (Moodle) rendszert várhatóan augusztus végén tudják elérni, erről további tájékoztatást kapnak a későbbiekben.

A beiratkozással kapcsolatban felmerülő probléma esetén kérjük, lépjen kapcsolatba ügyintézőjével.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem minden leendő hallgatójának sok sikert kíván tanulmányaihoz!

Mesterképzési szakok felvételi vizsgák

Tisztelt Felvételiző!

Köszönjük érdeklődését az egyetemünk iránt, illetve a felvételi vizsgán való részvételt! Az alábbiakban találja a felvételi vizsga időpontjait szakokra/edző esetében sportágakra lebontva. Válassza ki mely időpontban szeretné a felvételi vizsgát teljesíteni! A szükséges adatok megadását követően a felvételi vizsga térítési díját (4000 Ft) elektronikus úton bankkártyával kell megfizetni.

Amennyiben több szakra adta be a jelentkezését a vizsga díját szakonként kell megfizetni. A felvételi vizsgára befizetett térítési díjat a jelentkezés visszavonása, a felvételi vizsgáról való távolmaradás, illetőleg téves fizetés esetén az Egyetem nem fizeti vissza.

Sok sikert kívánunk a felvételi vizsgájához!

Osztatlan tanárképzés felvételi vizsgák

Az osztatlan tanárképzés felvételi vizsgája 2 napos, az időpontválasztás során a 2 napos vizsgát választja ki. A napokat összecserélni nem lehetséges! Továbbá figyelni kell a nemek (férfi, nő) megjelölésére is!

A gyakorlati vizsga felépítése:

1. vizsganap:

  • atlétika
  • labdajátékok (3 választott labdajáték)
  • küzdősport

2. vizsganap

  • úszás
  • torna

Gyakorlati vizsga részletes tájékoztatója itt érhető el!

Válassza ki mely időpontokban szeretné a gyakorlati vizsgát teljesíteni! A szükséges adatok megadását követően a felvételi vizsga térítési díját (4000 Ft) elektronikus úton bankkártyával kell megfizetni.

Amennyiben több szakra adta be a jelentkezését a vizsga díját szakonként kell megfizetni. A gyakorlati vizsgára befizetett térítési díjat a jelentkezés visszavonása, a gyakorlati vizsgáról való távolmaradás, illetőleg téves fizetés esetén az Egyetem nem fizeti vissza.

Sok sikert kívánunk a gyakorlati vizsgájához!

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!