Számos fontos kérdésben hozott döntést március 27-i tanácskozásán az egyetem legfőbb döntéshozói testülete. Többek között meghallgatta és elfogadta több fontos bizottság beszámolóját a tavalyi évről.
Elindult a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem és a TF közös labdarúgóedző-képzése.
A TF Sportjáték Tanszékén oktató ifj. dr. Tóth János UEFA A-licences labdarúgóedző a Dinó Sporthíradó vendégeként beszélt a honi labdarúgás aktuális kérdéseiről.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 16-án tartja Egészségnapját, amelynek elsődleges célja, hogy az intézmény hallgatóit, dolgozóit, sőt a kerületi lakosokat is tudatosabb, egészségorientált szemléletre bírja.
„Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.
Neves hazai és külföldi szakemberek érkeznek április 20-án a TF-re az Országos Edzői és Oktatói Konferencia keretében.
Dr. habil. Csányi Tamás, a Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszék vezetője is részt vett egy, a világ 197 országára kiterjedő kutatásban. A tanulmány a világ egyik legismertebb tudományos szakfolyóiratában, a The Lancetben jelent meg.
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.