Kutatási együttműködés lehetőségéről is egyeztetett a TF Dusana Augustovicovával.
A Technogym „Mozogjunk egy jobb világért!” elnevezésű kampányában részt vett TF a harmadik helyen végzett a hazai mezőnyben.
Március utolsó napjaiban ismét üdvözölték egymást a TF Masters Club tagjai a Róma teremben.
Vezetőit ünnepli a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem: Lénárt Ágota 65, Sterbenz Tamás rektor és Géczi Gábor pedig 56 éves lett ma.
Március 27-én nagyszabású konferencia helyszíne volt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. A 130 résztvevő előtt megtartott eseményen a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepét járták körbe az előadók.
Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.
A globális felmelegedés, a klímaváltozás gyors reakcióra ösztökél mindenkit. Környezetünk védelme és a fenntarthatóság érdekében számos, olykor szemléletünket megváltoztató döntést kell meghoznunk egyéni és közösségi szinten, melyek kedvező hatással lehetnek életterünkre, közvetett és közvetlen környezetünkre.
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.