Visszavágott a Sopron a TFSE-MTK-nak az első fordulóban elszenvedett vereségért a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban.
Rövid pihenő után a hétvégén folytatódtak a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság küzdelmei. Az ősszel ragyogóan szereplő TFSE-MTK szombaton a bajnoki címvédő Sopron otthonába látogatott. Hegedűs Péter edző együttese az első fordulóban a Csörsz utcai Dr. Koltai Jenő Sportközpontban szenzációs meccsen, hosszabbításban legyűrte Európa-hírű riválisát, ezúttal azonban nem volt esélye, a soproniak 97–53-ra diadalmaskodtak, a négy negyedből hármat tízpontosnál nagyobb különbséggel megnyerve. Különösen a harmadik játékrészben hengerelt a házigazda (24–5). A TFSE-MTK-ban 12 játékos lépett pályára, s közülük tízen pontot szereztek, a legtöbbet a válogatottban is szereplő Szabó Fanni (11).
„A játék minden elemében felülmúltak minket a soproniak – idézte Hegedűs Péter meccs után nyilatkozatát a hunbasket.hu oldal. – Az első félidőben több játékosunk is önbizalmát vesztette a pályán, minimális energiabefektetést láttam, ami eddig nem volt ránk jellemző. A két csapat között talán nincs 44 pont különbség, de gratulálok a Sopronnak, mert fantasztikusan kosárlabdázott. Három hazai meccsünk lesz januárban, szeretnénk azokat megnyerni.”
Az idény eddigi tíz bajnoki mérkőzéséből hatot megnyerő TFSE-MTK legközelebb január 12-én játszik, aznap 19.30-tól a BEAC-ot fogadja, majd 21-én a Pécs, 27-én pedig a Vasas érkezik a Dr. Koltai Jenő Sportközpontba.
Fotó: hunbasket.hu
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.