Összesen négy sportágban találunk TF-es sportolókat az előttünk álló Európai Egyetemek Bajnokságán.
Mint minden nyáron, így a mostanin is számos nemzetközi egyetemi sporteseményt rendez az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA). Jóllehet a nyár legnagyobb „durranása” – legalábbis a világ egyetemi sportja szempontjából – a közelgő nyári Egyetemi Világjátékok lesz (korábban Universiade) – ne feledkezzünk meg az Európai Egyetemek Bajnokságáról sem, amelyen több sportágban is indulnak TF-es versenyzők.
A július 13. és 19. között Miskolcon sorra kerülő Európai Egyetemek Tollaslabda-bajnokságán öten képviselik a magyar színeket, közöttük a TFSE kötelékébe tartozó Kőrösi Ágnes. A világranglistán 81. helyen álló sportoló egész évben járja a világot. 2023-ban Ugandában, Németországban, Lengyelországban, Szlovéniában, Ausztriában, Dániában és Franciaországban mérkőzött meg ellenfelivel.
Július 15. és 19. között Debrecen ad otthont az Európai Egyetemek 3x3-as Kosárlabda-bajnokságának, amelyen női és férfi egységeink egyaránt jelen lesznek. Férfioldalról Keresztesi Dávid az NB II-es csapatot erősíti, Horváth Gergely a tavalyi szezonban volt húzóember Boros Zoltán szárnyai alatt. A hölgyeknél Burján Laura az NB I/A-s TFSE-MTK-ból, Dömötör Petra és Úr Boglárka az NB I Zöld csoportjában szereplő MTK-TFSE-ből, Galli-Hirling Borbála pedig az NB I Piros csoportjában vitézkedő TFSE-MTK U23-as csapatából érkezik. A női csapat edzője Kováts Gabriella.
Július 8-án kezdődik és 14-én fejeződik be a montenegrói Podgoricában az Európai Egyetemek Kézilabda-bajnoksága 12-12 női, illetve férficsapat részvételével. Női együttesünket a TFSE NB II-es női csapatának edzője, Herbert Krisztián irányítja, aki ebben a kiírásban is bronzérmig menetelt a lányokkal. Munkáját Herpai Ágoston és Csillik Árpád segíti. A keret néhány tagja, Fehér Virág, Béres Eszter, Konkoly Kata és Bernáth Réka a TFSE bronzérmes női kézicsapatából került ki. Rajtuk kívül komoly erősítés érkezik: öt NB I/B-s és három NB I-es játékos, közöttük a kétszeres Európa-bajnok, junior- és serdülőválogatott Világos Diána.
Ezzel párhuzamosan női röplabdacsapatunk július 16. és 23. között a portugáliai Bragában küzd meg a minél előkelőbb helyezésért. A lányokat Leonidasz Gaitanakisz vezeti, aki korábban a TFSE NB I-es csapatánál volt vezetőedző. Jelenleg szakmai tanácsadóként dolgozik a lányoknál és a fiúknál. Munkáját Nagy Gergely segíteni, ő a férfi NB I-ben másodedző, ezenkívül az utánpótlásban is komoly szerepet vállal. A keret felét TFSE-s lányok alkotják Boller Anna, Czakó Bernadett, Kökény Nóra, Tettamanti Virág, Török Petra és Urbán Viktória (U20) személyében, illetve három extraligás hölgy is érkezik erősítésként.
A küzdősportok kedvelői július 20. és 23. között Zágrábra figyeljenek! A mieink cselgáncsban, karatéban, tékvandóban és kick-boxban szállnak versenybe. Nerpel Gergelyt (cselgáncs) nem kell bemutatnunk, legutóbb Szlovéniában állhatott dobogóra a podcetrteki felnőtt Európa-kupán. Karatéban nem kisebb név, mint a 15 magyar bajnoki címet szerzett, stílus Eb- és vb-győztes Mérő Bálint képviseli egyetemünket. Padla Orsolyának (tékvandó) sem lesz ismeretlen a nemzetközi terep. Kétezer-tizenkilencben a Croatia Openen, 2020-ban pedig a Slovenia Openen bronz, illetve ezüstérmet nyert.
Kick-boxban mindegyik versenyzőnk a csepeli, meglehetősen jó hírnevű Király Team-ből érkezik. Fésű Lajos a 2022. novemberi, Antalyában megrendezett Európa-bajnokságon két aranyérmet nyert, és őt választották az Eb legjobb tatamis férfiversenyzőjének. Emellett tavaly nyáron a dobogó legfelső fokára állhatott fel az Európai Egyetemi Játékokon. Tavaly az év kick-box férfiversenyzőjévé választották. A korosztályos Európa-bajnok és kétszeres felnőttvilágbajnok Száraz Gergő legutóbb két arany- és egy bronzéremmel távozott a Wako Europen Cupról Szarajevóból, ahol küzdőtársa Bozók Szabolcs is bronzérmet szerzett. Bálint Zoltán az Austrian Classics 2023-ról bronz-, míg a Slovak Openről két aranyéremmel tért haza.
Forrás: tfse.hu, unisport.hu
Fotó: EUG2022.eu

- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
- 2026 szeptember (11 cikk)
- 2026 augusztus (30 cikk)
- 2026 július (28 cikk)
- 2026 június (57 cikk)
- 2026 május (67 cikk)
- 2026 április (65 cikk)
- 2026 március (77 cikk)
- 2026 február (45 cikk)
- 2026 január (37 cikk)
-
2025
- 2025 december (51 cikk)
- 2025 november (60 cikk)
- 2025 október (75 cikk)
- 2025 szeptember (60 cikk)
- 2025 augusztus (44 cikk)
- 2025 július (50 cikk)
- 2025 június (54 cikk)
- 2025 május (63 cikk)
- 2025 április (62 cikk)
- 2025 március (72 cikk)
- 2025 február (49 cikk)
- 2025 január (43 cikk)
-
2024
- 2024 december (41 cikk)
- 2024 november (71 cikk)
- 2024 október (80 cikk)
- 2024 szeptember (65 cikk)
- 2024 augusztus (51 cikk)
- 2024 július (52 cikk)
- 2024 június (68 cikk)
- 2024 május (65 cikk)
- 2024 április (61 cikk)
- 2024 március (66 cikk)
- 2024 február (51 cikk)
- 2024 január (34 cikk)
-
2023
- 2023 december (46 cikk)
- 2023 november (60 cikk)
- 2023 október (62 cikk)
- 2023 szeptember (68 cikk)
- 2023 augusztus (55 cikk)
- 2023 július (61 cikk)
- 2023 június (50 cikk)
- 2023 május (74 cikk)
- 2023 április (64 cikk)
- 2023 március (60 cikk)
- 2023 február (59 cikk)
- 2023 január (48 cikk)
-
2022
- 2022 december (36 cikk)
- 2022 november (56 cikk)
- 2022 október (46 cikk)
- 2022 szeptember (48 cikk)
- 2022 augusztus (36 cikk)
- 2022 július (48 cikk)
- 2022 június (45 cikk)
- 2022 május (54 cikk)
- 2022 április (41 cikk)
- 2022 március (40 cikk)
- 2022 február (37 cikk)
- 2022 január (42 cikk)
-
2021
- 2021 december (20 cikk)
- 2021 november (40 cikk)
- 2021 október (37 cikk)
- 2021 szeptember (39 cikk)
- 2021 augusztus (40 cikk)
- 2021 július (22 cikk)
- 2021 június (29 cikk)
- 2021 május (26 cikk)
- 2021 április (32 cikk)
- 2021 március (33 cikk)
- 2021 február (37 cikk)
- 2021 január (23 cikk)
-
2020
- 2020 december (28 cikk)
- 2020 november (37 cikk)
- 2020 október (38 cikk)
- 2020 szeptember (33 cikk)
- 2020 augusztus (45 cikk)
- 2020 július (27 cikk)
- 2020 június (34 cikk)
- 2020 május (27 cikk)
- 2020 április (33 cikk)
- 2020 március (37 cikk)
- 2020 február (33 cikk)
- 2020 január (31 cikk)
-
2019
- 2019 december (18 cikk)
- 2019 november (42 cikk)
- 2019 október (42 cikk)
- 2019 szeptember (47 cikk)
- 2019 augusztus (23 cikk)
- 2019 július (26 cikk)
- 2019 június (26 cikk)
- 2019 május (44 cikk)
- 2019 április (38 cikk)
- 2019 március (35 cikk)
- 2019 február (28 cikk)
- 2019 január (41 cikk)
-
2018
- 2018 december (24 cikk)
- 2018 november (41 cikk)
- 2018 október (34 cikk)
- 2018 szeptember (33 cikk)
- 2018 augusztus (34 cikk)
- 2018 július (24 cikk)
- 2018 június (33 cikk)
- 2018 május (33 cikk)
- 2018 április (31 cikk)
- 2018 március (37 cikk)
- 2018 február (33 cikk)
- 2018 január (25 cikk)
-
2017
- 2017 december (29 cikk)
- 2017 november (48 cikk)
- 2017 október (41 cikk)
- 2017 szeptember (41 cikk)
- 2017 augusztus (43 cikk)
- 2017 július (19 cikk)
- 2017 június (41 cikk)
- 2017 május (44 cikk)
- 2017 április (40 cikk)
- 2017 március (46 cikk)
- 2017 február (34 cikk)
- 2017 január (40 cikk)
-
2016
- 2016 december (16 cikk)
- 2016 november (33 cikk)
- 2016 október (39 cikk)
- 2016 szeptember (14 cikk)
- 2016 augusztus (11 cikk)
- 2016 július (15 cikk)
- 2016 június (26 cikk)
- 2016 május (24 cikk)
- 2016 április (25 cikk)
- 2016 március (15 cikk)
- 2016 február (15 cikk)
- 2016 január (17 cikk)
-
2015
- 2015 december (15 cikk)
- 2015 november (19 cikk)
- 2015 október (25 cikk)
- 2015 szeptember (13 cikk)
- 2015 augusztus (8 cikk)
- 2015 július (5 cikk)
- 2015 június (22 cikk)
- 2015 május (25 cikk)
- 2015 április (19 cikk)
- 2015 március (26 cikk)
- 2015 február (16 cikk)
- 2015 január (19 cikk)
-
2014
- 2014 december (25 cikk)
- 2014 november (33 cikk)
- 2014 október (30 cikk)
- 2014 szeptember (32 cikk)
- 2014 augusztus (5 cikk)
- 2014 július (5 cikk)
- 2014 június (12 cikk)
- 2014 május (22 cikk)
- 2014 április (14 cikk)
- 2014 március (19 cikk)
- 2014 február (14 cikk)
- 2014 január (15 cikk)
-
2013
- 2013 december (20 cikk)
- 2013 november (17 cikk)
- 2013 október (34 cikk)
- 2013 szeptember (20 cikk)
- 2013 augusztus (10 cikk)
- 2013 július (5 cikk)
- 2013 június (18 cikk)
- 2013 május (19 cikk)
- 2013 április (15 cikk)
- 2013 március (17 cikk)
- 2013 február (6 cikk)
- 2013 január (6 cikk)
-
2012
- 2012 december (7 cikk)
- 2012 november (13 cikk)
- 2012 október (18 cikk)
- 2012 szeptember (10 cikk)
- 2012 augusztus (5 cikk)
- 2012 július (4 cikk)
- 2012 június (19 cikk)
- 2012 május (20 cikk)
- 2012 április (12 cikk)
- 2012 március (14 cikk)
- 2012 február (14 cikk)
- 2012 január (15 cikk)
-
2011
- 2011 december (17 cikk)
- 2011 november (25 cikk)
- 2011 október (22 cikk)
- 2011 szeptember (17 cikk)
- 2011 augusztus (9 cikk)
- 2011 július (9 cikk)
- 2011 június (16 cikk)
- 2011 május (16 cikk)
- 2011 április (17 cikk)
- 2011 március (17 cikk)
- 2011 február (14 cikk)
- 2011 január (6 cikk)
-
2010
- 2010 december (9 cikk)
- 2010 november (24 cikk)
- 2010 október (19 cikk)
- 2010 szeptember (15 cikk)
- 2010 augusztus (9 cikk)
- 2010 július (13 cikk)
- 2010 június (5 cikk)
- 2010 május (10 cikk)
- 2010 április (20 cikk)
- 2010 március (21 cikk)
- 2010 február (19 cikk)
- 2010 január (10 cikk)
-
2009
- 2009 december (14 cikk)
- 2009 november (26 cikk)
- 2009 október (17 cikk)
- 2009 szeptember (29 cikk)
- 2009 augusztus (2 cikk)
- 2009 július (1 cikk)
- 2009 június (1 cikk)
- 2009 május (5 cikk)
- 2009 április (2 cikk)
- 2009 március (1 cikk)
- 2009 január (1 cikk)
-
2008
- 2008 december (2 cikk)
- 2008 november (2 cikk)
- 2008 október (3 cikk)
- 2008 március (2 cikk)
- 2008 február (1 cikk)
- 2008 január (1 cikk)
-
2007
- 2007 december (1 cikk)
- 2007 november (1 cikk)
- 2007 október (3 cikk)
- 2007 augusztus (1 cikk)
- 2007 június (1 cikk)
- 2007 május (1 cikk)
- 2007 március (2 cikk)
- 2007 február (1 cikk)
-
2006
- 2006 december (1 cikk)
- 2006 október (3 cikk)
- 2006 április (1 cikk)
- 2006 március (1 cikk)
-
2005
- 2005 október (2 cikk)
- 2005 június (1 cikk)
- 2005 május (2 cikk)
- 2005 április (1 cikk)
- 2005 március (2 cikk)
-
2004
- 2004 október (3 cikk)
- 2004 április (2 cikk)
- 2004 március (1 cikk)
- 2004 február (1 cikk)
-
2003
- 2003 október (3 cikk)
- 2003 június (1 cikk)
- 2003 április (1 cikk)
- 2003 március (1 cikk)
- 2003 január (1 cikk)
-
2002
- 2002 december (1 cikk)
- 2002 február (1 cikk)
-
2001
- 2001 december (2 cikk)
- 2001 november (1 cikk)
- 2001 október (5 cikk)
- 2001 június (1 cikk)