2004. március 15-e hétfői napra esett. Ezért már nagyon korán, péntek délben rendezte meg a TF az ünnepséget. A hagyományoknak megfelelően az I. évfolyamos hallgatók adták a műsort (Facskó Marica, Szigetvári Kata, Takács Kata, Vaszkó Bence, Vetró Péter), egy-két felsőbb éves "vendég-fellépővel" (Berdán László, Takács Bence).
A vélemények szerint szép, mintegy 20 perces, műsorban az idén elsősorban 19. századi kortárs költők ismeretlenebb versein keresztül elevenedtek meg a 48-as események. A műsor részeként 2 egészségtan - tánc szakos hallgató is fellépett, akik néptánc-betéttel színesítették a programot.
A műsor után a közönség átvonult a Megemlékezések Helyéhez, ahol a tavaly felállított kopjafánál megkoszorúztuk az emlékművet és elénekeltük a Szózatot.
A kerület ünnepének megrendezésére az idén a TF-et kérték fel - XII. kerületi Önkormányzattal közösen. A TF-es hallgatókat is magába foglaló Magyarock Dalszínház adott elő részleteket a "Kelj fel Petőfi Sándor!" című rockoperából, hatalmas sikerrel. Már évek óta rendszeresen részt veszek az ünnepi műsoron, de meg kell, hogy mondjam, ennyi emberrel még nem találkoztam az ünnepi megemlékezésen. A hallgatóság nagyon "vevő" volt a szép zenével kísért remek versekre. Nagy tapsot kaptak a fiatalok! Utána a Polgármester Úr kis fogadást adott a műsor résztvevőinek, gratulált nekik és abbeli reményét fejezte ki, hogy jövőre is szereplésre hívhatja őket a kerületbe!
Ezzel még nem ért véget az ünnepség: a résztvevők kimentek a Gesztenyéskertbe, ahol a 48-as emlékműnél koszorúzásra került sor. A szokásoktól eltérően a TF tiszteletadás során tapsot is kaptunk, valószínűleg a szép műsor miatt. A koszorút az idén Dr. Nyerges Mihály dékán és Nemerkényi Krisztina lektorátusvezető helyezte el az idén.
(szöveg: Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina, kép: Fazakas Mónika és Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina)
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.