Együttműködési megállapodást kötött a Testnevelési Egyetem (TF) és a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF), amelyet a szerdai közös sajtótájékoztatóján Marius L. Vizer, az IJF elnöke és Mocsai Lajos, a TF rektora jelentette be.
Pénteken rendezték meg a Testnevelési Egyetemen a Prevenció, integráció, inklúzió az iskolai testi nevelésben című, 3. országos testnevelés, gyógytestnevelés és sport konferenciát. Az eseményen kiderült, a Magyar Rektori Konferencia sporttudományi szakbizottsága egyöntetűen kiállt a testnevelő-gyógytestnevelő tanári szakpár megerősítése mellett.
Szombaton rendezték meg a nemzetközi diabétesz napot a Testnevelési Egyetemen. A nagy sikert arató esemény a helyszín révén többek között lehetővé tette, hogy a cukorbetegek számára kiemelten fontos testmozgás fellegvárában bővítsék tudásukat az inzulinkezelésről, a diétáról és a mozgásról.
Rekordlétszámú magyar válogatott várja a november 22. és 24. között a Testnevelési Egyetemen látható junior testépítő és fitnesz-világbajnokságot. A hazai szövetség elnöke szerint több magyar versenyző is jó eséllyel pályázik az éremre.
Életének 66. évében, a múlt hónapban hunyt el Vígh György, a Szinyei Merse Pál Gimnázium testnevelőtanára, a veronai buszbaleset hőse. A korábbi TF-es hallgatót a Testnevelési Egyetem saját halottjának tekintette és temetésén korábbi évfolyamtársa, a TE rektora, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos mondott búcsúbeszédet.