Jelentős érdeklődés mellett, Eredményjelző: Magyar Sport 2019 címmel az idén már a 10. konferenciát rendezte az MSTT, illetve Sportmenedzsment Szakbizottsága Nyerges Mihály emlékére a Testnevelési Egyetem Athén termében. Dr. Sterbenz Tamás rektorhelyettes bevezetőjével kezdődött az esemény, majd az MSTT elnöke, prof. dr. Tóth Miklós köszöntötte a résztvevőket.
A világon egyedülálló kezdeményezésre határozta el magát a Testnevelési Egyetem, amely szeretné elindítani autó-motor sportági szakedző képzését. Noha ez a terv már korábban is felvetődött, a jelek szerint az idén valósul meg.
A Testnevelési Egyetem és a Magyar Vízilabda Szövetség tavaly együttműködési megállapodást kötött, amely szeptemberben kibővült: a BA és MSc képzés mellett immár megújult formában a licencképzés is a TE-n zajlik.
Remek hangulatban zajlott pénteken a Testnevelési Egyetem Nyílt Napja az intézmény új központi épületének Aulájában. Az eseményen több mint 500 fiatal hallgatta meg az egyetem oktatóit, diákjait és nézett körbe „minálunk”.
A Testnevelési Egyetemen jubileumi díszoklevelet igényelhetnek azok a korábbi hallgatók, akik oklevelüket legalább 50 éve szerezték meg és tevékenységükkel közmegbecsülést érdemeltek ki, az egyetem, illetve jogelőd intézményei hírnevét öregbítve ezáltal.