Együttműködési megállapodást írt alá a napokban a Testnevelési Egyetem (TE) és a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete (MTTOE).
A Testnevelési Egyetem Rektorának 2020. évi 1. sz. rendelkezése a Testnevelési Egyetemen oktatási szünet elrendeléséről.
A már jól ismert Magyar sport belülről eseménysorozat legutóbbi, immáron negyedik állomásán a budapesti székhelyű Nemzetközi Teqball Szövetség, vagyis a FITEQ munkatársai voltak a vendégeink.
Látványos edzésbemutatók és érdekes előadások követték egymást a Nemzetközi Kézilabda Szövetség által szervezett szemináriumon, a NEKA-n. A gyakorlati feladatokat a NEKA Lurkóprogramban részt vevő balatonboglári kisiskolások és az akadémia fiú- és leánynövendékei segítségével szemléltették a nemzetközi szakemberek és a női szakág edzői, míg az IHF edzői számára Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos tartott előadást.
Március 4-én szerdán a Testnevelési Egyetemen felállt a XV. FISU Fórum szervezőbizottsága, amely – ha a koronavírus nem szól közbe – az augusztus 12. és 16. között tartandó esemény lebonyolításáért felel majd.