# Párizs

Két éremmel tért haza a párizsi olimpiáról a kajakozó Gazsó Dorka, akivel hamarosan ismét találkozhatunk a TF-en.

Nagyszerű hajrával, mindent beleadva negyedik helyezést ért el a női öttusázók versenyében a párizsi olimpián Guzi Blanka, a sport és rekreáció szak negyedéves hallgatója.

A párizsi játékokon elért kilencedik helyével Csollány Szilveszter magasságába emelkedett a TF BA edző szakának másodéves hallgatója, Mészáros Krisztofer, aki már a Los Angeles-i olimpia felé tekinget.

A TF korábbi hallgatója, az Oktatási Igazgatóság tartalomfejlesztési vezetője júniusban hazánk képviseletében vett részt a Nemzetközi Olimpiai Akadémia (NOA) kéthetes szemináriumán. 

A TF hallgatói jelentős mértékben járultak hozzá a XXI. században eddig megrendezett olimpiák második legtöbb magyar érmét hozó szerepléséhez.

A magyar olimpiai csapat egyik legnagyszerűbb teljesítményét nyújtotta Párizsban Németh Nándor, a TF-en tanuló úszócsillag.

Szeptember 9-én a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre érkezik a magyar paralimpiai csapat, reményeink szerint sok-sok éremmel.

Pályafutása harmadik olimpiáján versenyez augusztusban Párizsban a hétpróbázó Krizsán Xénia.

Józsa Levente, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem elsőéves hallgatója, a TFSE kiváló tékvandósa elszántan készül a párizsi ötkarikás játékokra.

Tizennégy sportágban összesen huszonhárom korábbi vagy jelenlegi TF-es hallgató képviseli a magyar színeket a közelgő párizsi olimpián.

Június 28-án rendezik a „Road to Paris – Egy nap az Olimpiáról” című konferenciát, amelyen a TF is képviselteti magát.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!